Román katona emlékműve

Arad, Avram Iancu tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Monumentul Ostașului Român
Angol cím:The Romanian Soldiers Monument

Arad
Avram Iancu tér
A városi színház háta mögött

Avatás1960. október 24.

Dénes Ildikó
2016.03.10. 08:35
Hosszas, alkotó utáni keresésem sikerrel járt. Megtaláltam annak az emlékműnek az alkotóját, melyet Aradon 1960-ban a volt Szabadság, ma Avram Iancu téren a lebontott Zala György Szabadság-szobor helyén emeltek. A szoborcsoport neve az alkotó szobrainak felsorolásában „Az ismeretlen hősök emlékműve - Monumentui Eroilor Neamului ”, másutt „A haza hőseinek emlékműve - Monumentul eroilor patriei”. Angolul viszont Arad hivatalos honlapján érdekes módon „A II. világháború hőseinek emlékműve” címen szerepel. Itt a felállítás éve 1958, de inkább hiszek a szobrász honlapjának, ahol 1960.
Felirata:
Örök dicsőség
A haza hősei
Az emlékmű tisztelgés azoknak az ismeretlen hősöknek, akik 1944 szeptemberében Aradon harcoltak. A fő alak egy 7 méter magas román katona, mellette egy rohamra induló gyalogos és hegyi vadász. A három katona mögött egy román népviseletbe öltözött fiatal női alak már a békés jövőt jelenti.
Gavril Covalschi román szobrász (Gemenea 1925 - Bukarest 2012)
A talapzatot Miloș Cristea tervezte.
202212.16.
Címhelyesbítést kaptam. Az emlékmű megnevezéséhez korábban talált linkek már nem élnek, ezeket töröltem. Most rákeresve különböző neveket kaptam
Az alkotó neve alatt ismeretlen hősök emlékműveként található
„Monumentui Eroilor Neamului", 1960, Arad
https://ro.wikipedia.org/wiki/Gavril_Covalschi
https://vatra-mcp.ro/gavril-covalschi-sculptor/
A talapzatot készítő alkotó neve alatt
Monumentul Ostașului Român https://ro.wikipedia.org/wiki/Milo%C8%99_Cristea

Az angol megnevezés:
The Romanian Soldiers Monument
https://aradheritage.wordpress.com/heritage/1960-the-romanian-soldiers-monument/
https://www.cniptarad.ro/en/harta-locatie/220-monumentul-ostasilor-romani
Források:
https://ro.wikipedia.org/wiki/Gavril_Covalschi
Angol leírás, sztori
Dénes Ildikó
2016.03.10. 08:35
The Monument of the Unknown Heroes or The Monument of the Heroes of the W.W.II is on the Avram Iancu Square beside the State Theatre from Arad.

Kapcsolódó
Szabadság-szobor

Cím alapján hasonló

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
233207
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.02.29. 18:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.29. 18:48

233208
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.02.29. 18:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

233209
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.02.29. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.29. 18:49
2014. május

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
233210
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.02.29. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.29. 18:49
2014. május

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
233211

233212
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.02.29. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.29. 18:50
2014. május

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268423
Feltöltve
2017.03.02. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:43

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268424
Feltöltve
2017.03.02. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:43

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
335736
Feltöltve
2018.12.17. 20:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.17. 20:56

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
434115
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 9.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:10
2015. szeptember

Archív fotók

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
234005
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.03.10. 11:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.10. 11:39
Archív felvétel

234006

234007

234008
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.03.10. 11:40

Ády 16.03.10. 11:40

234009

Összesen 15 fotó

Műlap története

22.03.14. 16:18
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
21.10.08. 00:29
A "Román katona emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.26. 22:41
A "Román katona emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.23. 09:10
1 új fotót töltöttem a "Román katona emlékműve" műlaphoz
18.12.17. 20:56
1 új fotót töltöttem a "Román katona emlékműve" műlaphoz
17.03.02. 23:43

16.03.10. 11:40

16.03.10. 11:39

16.03.10. 08:35
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Román katona emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.