Budapest, V. kerület, Szabadság tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Harry Hill Bandholtz

Budapest
V. kerület, Szabadság tér
A téren a Kiss Ernő utca tengelyében

Avatás1989. július 5.
Avatás1936. augusztus 23.

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Pótó János
2009.03.18. 11:06
Hozzátöltöttem egy archív képet, amin jól látszik az eredeti felírás: "Harry Hill Bandholtz / a hőslelkű amerikai tábornok / az igazság nemes bajnoka / dicső emlékére / a hálás magyar nemzet /1919". Ez alatt egy idézet volt Bandholtz 1933-ban megjelent naplójából (kis bronztáblán ott van a mai talapzaton is): "I simply carried out the instructions of my / Government as I understood them as an officer / and gentleman of the United States' Army" / H. H. Bandholtz. (Csupán kormányom utasításait hajtottam végre úgy, ahogy azokat az amerikai hadsereg tisztjeként és úriemberként értelmeztem.) Magát a szobrot 1949 márciusában távolították el, talapzatát pedig 1951 júniusában. Új talapzaton történő visszaállítására George Bush amerikai elnök budapesti látogatása adta az apropót 1989 júliusában. Az új felirat ugyanezen év kora tavaszán született az MTA Történettudományi Intézetben [én írtam ;-)].
Neszták Béla
2008.10.19. 18:15
Kb. 150 cm-es haraszti mészkő talpazaton, kb. 220 cm magas álló bronz-szobor. A talpazat hátsó oldalán felirat: 'Harry Hill Bandholtz tábornok / az amerikai katonai misszió vezetője / 1919. október 5-én megakadályozta, / hogy Romániába szállítsák a Nemzeti Múzeum/műkincseit. / Bandholtz tábornok szobrát, / Ligeti Miklós alkotását / 1936-ban avatták fel, / 1949-ben eltávolították. 1989-ben újraállította / Budapest Főváros Tanácsa.'

Blogbejegyzések a műlapról
Ligeti Miklós
Folytatva a Kozma János által megkezdett életrajzot: A családra, az indíttatásra visszatérve: apja hivatásos katona volt, aki segítette művészi törekvéseiben. Már 13 éves korában Stróbl Alajos szobrász műtermében töltötte a nyári szünidőt, és segédkezett a mesternek. Későbbi tanáránál, Mátrai...

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10706
Feltöltve
2008.10.19. 17:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.19. 17:53

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10707
Feltöltve
2008.10.19. 17:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.19. 17:54

10708

10709

10710
Feltöltve
2008.10.19. 17:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.19. 17:55

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87529
Feltöltve
2011.06.19. 02:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.19. 02:49

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129957
Feltöltve
2013.02.02. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.02. 20:01

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184068
Feltöltve
2014.10.18. 01:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.18. 01:23

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184069
Feltöltve
2014.10.18. 01:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.18. 01:23

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186364
Feltöltve
2014.11.09. 17:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.09. 17:52

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186365
Feltöltve
2014.11.09. 17:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.09. 17:53

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186366
Feltöltve
2014.11.09. 17:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.09. 17:53

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196920
Feltöltve
2015.02.25. 00:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.25. 00:31

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196921
Feltöltve
2015.02.25. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.25. 00:32

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196922
Feltöltve
2015.02.25. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.25. 00:33

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196923
Feltöltve
2015.02.25. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.25. 00:33

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196924
Feltöltve
2015.02.25. 00:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.25. 00:34

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231781
Feltöltve
2016.02.10. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:41

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231782
Feltöltve
2016.02.10. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:41

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231783
Feltöltve
2016.02.10. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:42

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231784
Feltöltve
2016.02.10. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:42

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231785
Feltöltve
2016.02.10. 20:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:43

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272135
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2017.03.28. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.28. 20:37
2015. február

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272136
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2017.03.28. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.28. 20:38
2015. február

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
516968
Feltöltve
2023.02.19. 10:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.19. 10:19

Archív fotók

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10711
Feltöltve
2008.10.19. 17:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.19. 17:58
Archív felvétel

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Ez a kép mintha nem a téren készült volna
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10712
Feltöltve
2008.10.19. 17:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.19. 17:59
Archív felvétel
Ez a kép mintha nem a téren készült volna

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14972
Feltöltve
2009.03.18. 10:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.03.18. 10:43
Archív felvétel

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

A szobor átvétele. Ismeretlen, Hóman Bálint, a szobor és az alkotó
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122185
Forrás
A Kapoli Múzeum adattára
Feltöltve
2012.10.24. 21:02
Képinfó
Alkotó a képen
(Ligeti Miklós)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.24. 21:02
Archív felvétel
A szobor átvétele. Ismeretlen, Hóman Bálint, a szobor és az alkotó

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

(Forrás: Uj Idők 42. évfolyam 37. szám 331. oldal
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
107861
Feltöltve
2012.03.29. 19:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.29. 19:28
Archív felvétel
(Forrás: Uj Idők 42. évfolyam 37. szám 331. oldal

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

A szobor első avatása
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122186
Forrás
Forrás: Ismeretlen Amerikai képeslap
Feltöltve
2012.10.24. 21:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.24. 21:04
Archív felvétel
A szobor első avatása

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

A szobor gipszmintája
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122187
Forrás
A Kapoli Múzeum adattára
Feltöltve
2012.10.24. 21:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.24. 21:07
Archív felvétel
A szobor gipszmintája

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

A szobor bronzöntvénye az alkotóval. Külön figyelmet kér az a kis kalapács a kezében, azzal kell végigkopácsolni a friss öntvényt. Cizellálással tüntetik el, az öntőhomok miatti sprőd felületet.
Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122188
Forrás
Ismeretlen Amerikai képeslapból.
Feltöltve
2012.10.24. 21:11
Képinfó
Alkotó a képen
(Ligeti Miklós)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.24. 21:11
Archív felvétel
A szobor bronzöntvénye az alkotóval. Külön figyelmet kér az a kis kalapács a kezében, azzal kell...Teljes szövegA szobor bronzöntvénye az alkotóval. Külön figyelmet kér az a kis kalapács a kezében, azzal kell végigkopácsolni a friss öntvényt. Cizellálással tüntetik el, az öntőhomok miatti sprőd felületet.Kevesebb szöveg

"Bandholtz tábornok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371306
Forrás
Fortepan 177089-es kép
Feltöltve
2019.08.29. 22:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.08.29. 22:12
Archív felvétel
Összesen 34 fotó

Műlap története

23.02.19. 10:19
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
20.01.18. 11:02
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
19.08.29. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
19.05.24. 19:31
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
19.02.21. 13:42
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
19.02.18. 19:13
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
18.11.23. 15:18
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
18.11.15. 16:40
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
17.10.06. 01:18
A "Bandholtz tábornok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.28. 20:38
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
17.03.28. 20:37
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
17.02.26. 15:37
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
16.02.10. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
16.02.10. 20:42

16.02.10. 20:41

15.02.25. 00:35
A "Bandholtz tábornok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.25. 00:34
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
15.02.25. 00:33

15.02.25. 00:32
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
15.02.25. 00:31
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
15.02.25. 00:29
A "Bandholtz tábornok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.19. 13:46
Megérintettem a "Bandholtz tábornok" alkotást
14.11.09. 17:53
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
14.11.09. 17:53
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
14.11.09. 17:52
1 új fotót töltöttem a "Bandholtz tábornok" műlaphoz
14.10.18. 01:23

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.