Csurgó, Széchenyi tér 2.

Csurgó
Széchenyi tér 2.
A Városháza földszintjén látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2016.01.28. 23:34
Amikor a csurgói városházán, a házasságkötő teremben lévő gobelint kerestem, akkor találtam rá erre a szépségre. Az Olvasó lány címre hallgató szobor különleges becsben van a városháza földszintjén. Úgy helyezték el, a bejárattal szemben, hogy igazán senki ne érhessen hozzá, és közelebbről se lehessen megnézni, de legfőképp megérinteni.
Még szerencse, hogy a szobor lábainál elhelyeztek egy kis táblácskát, ismertetve azt, ami semmilyen forrásban nem szerepel. Vagyis a műlapon látható alkotásnak nem jutottam nyomára semmilyen írásos anyagban, és az interneten sem.

Hadik Magda szobrásznő, aki 1914-ben született, fiatal korában Makón, majd a budapesti főiskolás időszak után Csurgón élt, férjével.
Gondolom, emiatt van ekkora nagy becsben az általa alkotott szépséges lányalak. A wikipediás szócikkben olvastam, hogy halála után, megmaradt műveit Csurgón, és Makón helyezték el.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam, ugyanis hasonló alkotása a művésznőnek eddig nem került a szoborlap oldalára. A szignó a lányka papucsán olvasható.
Egy téglából épült talapzatot készítettek posztamensnek, a szobor alá.

Most láttam meg Cedrus írását az oldalon (Hadik Magda és Csurgó):
https://www.kozterkep.hu/p/366/Hadik_Magda_es_Csurgo.html
Ajánlom elolvasásra :)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadik_Magda
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hadik-magda-4702

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csurgó
Feltöltő
Azonosító
230501
Feltöltve
2016.01.28. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.28. 22:51

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csurgó
Feltöltő
Azonosító
230504

230503

230505
Feltöltve
2016.01.28. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

230506

230507
Feltöltve
2016.01.28. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

230508
Feltöltve
2016.01.28. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.28. 22:52

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csurgó
Feltöltő
Azonosító
230548
Feltöltve
2016.01.29. 21:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.29. 21:15

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csurgó
Feltöltő
Azonosító
230502
Feltöltve
2016.01.28. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.28. 22:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.01.28. 23:34
TundeK62 publikálta "Olvasó lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.