Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei

Nagyvárad (Oradea), Teatrului utca 2.

Nagyvárad (Oradea)
Teatrului utca 2.
A szálló homlokzatán, az egykori Bémer tér (ma Piaţa Ferdinand) felőli oldalon.

Felállítás1904. október 22.

Sztarill Ferenc (tervező)

Göröntsér Vera
2016.01.28. 10:26
Elég nagy a kavarodás az egykori Pannónia Szálló adatai környékén. A saroktelket Knapp Ferenc építészmérnök lebontásra ítélt földszintes házával szálloda építésére vásárolta meg ifj.Guttmann József építész.
A szálloda építése 1904-ben fejeződött be, ünnepélyesen avatták. Ezen belül eltérő dátumok szerepelnek, de a 3. forrás, aminek írása 2014-ben, a hotel megnyitásának 110. évfordulója alkalmából készült, pontos avatási dátumot közöl és megalapozottnak tűnik.
Eltérő adatok szerepelnek az építész személye körül is. Mivel az építtető (Guttmann) maga is építész volt, előfordul, hogy a szálló építészeként szerepel. Ugyanakkor ezt több helyen feltételezés formájában találtam meg. A román Wikipédia oldalán, valamint Bihar megye műemlékvédelmi listájában (4. forrás) is Sztarill Ferenc szerepel, akiről tudni lehet, hogy Nagyvárad egyik legismertebb és legtermékenyebb építészeként jegyzik. Az ő nevének elfogadását alátámasztja az is, hogy Nagyváradnak ez a része tudatosan egységes arculatot mutat, amiben nyilvánvalóan szerepe van annak a ténynek is, hogy a közeli Astoria Szálló épületének tervezése is az ő nevéhez kötődik.

A mai nevén Transilvania szálló első emelete alatt, a tér felőli oldalon domborművek jelenetei váltják egymást, ami tulajdonképpen két jelenet ismétlődése. A zsánerjelenetek egyike három kirándulót ábrázol, a fűben üldögélnek, kínálják egymást az otthonról hozott elemózsiával, az egyik lány rákot tart a kezében.
A másik jelenet ugyancsak három fiatal együttese. A jobb oldali fiú pezsgővel locsolja a két riadt lányt. Az egymást váltó képeket idilli részletek: füves rét, fák, virágkosár, stb kötik össze.
A két emelet között sgraffitó-díszítés bontja meg a felületet. Itt szalagokkal láncba fűzött virág és levélfüzérek között játékos puttók repkednek, játszadoznak a felső emeleti ablaksor alatt.
Források:
https://ro.wikipedia.org/wiki/Hotelul_Transilvania_din_Oradea
http://lexikon.adatbank.transindex.ro/muemlek.php?id=363
http://www.biharmegye.ro/node/4538
https://ro.wikipedia.org/wiki/Lista_monumentelor_istorice_din_jude%C8%9Bul_Bihor

Cím alapján hasonló

"Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztarill Ferenc (tervező)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
230416
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.27. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.27. 20:51

230417

230423
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.27. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Göröntsér Vera 16.01.27. 20:53

230419
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.27. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Göröntsér Vera 16.01.27. 20:52

230425

230426

230427

230420

230422

230424

230418

fotó: Mballack16
Alkotó
Sztarill Ferenc (tervező)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
230428
Forrás
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Hotel_%22Transilvania%E2%80%9D.jpg
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2016.01.27. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX110 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.27. 21:01
2012. szeptember
fotó: Mballack16
Összesen 12 fotó

Műlap története

25 napja
Megérintettem az "Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei" alkotást
19.12.07. 15:31
Megérintettem az "Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei" alkotást
18.05.15. 11:27
Megérintettem az "Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei" alkotást
16.01.28. 10:26
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Pannónia (ma Transilvania) Szálló homlokzati díszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.