Tűzvész áldozatainak emlékműve

Ököritófülpös, Kossuth Lajos utca

Alternatív, helyi címek:Tűzvész emlékmű – Szatmárököritói tűzvész emlékműve

Ököritófülpös
Kossuth Lajos utca
A téren áll, a Kossuth utca és a Petőfi utcák találkozásánál.

Avatás2010. március
Avatás1910. december 8.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2019.02.04. 11:35
2011-ben, a Múltkor történelmi folyóiratban az alábbi címmel jelent meg egy cikk: A valaha volt legtragikusabb kimenetelű magyar táncmulatság
Az itt látható emlékmű ennek a tragédiának a helyszínén áll, Ököritófülpös település főterén.

"Az emlékoszlop a település országosan ismert tragédiájának, a ,,szatmárököritói tűzvésznek” állít emléket. A tragédia 1910. március 27-én történt. A falu húsvéti bált rendezett a Fő utcán álló csűrben. Az előző évi rendezvény díszítését jelentő száraz gallyak, levelek meggyulladtak, az elharapódzó lángokban és a nagy pánikban 312 helybeli fiatal meg idősebb ember lelte halálát, s 99 sebesült meg. A tömeges halálozás oka az volt, hogy a csűr ajtaját bezárták, hogy a nem fizető vendégek ne juthassanak be. A kor legtöbb áldozatot követelő katasztrófája volt ez Európában."
forrás: http://szatmartour.hu/latnivalok/tuzvesz-emlekoszlopa-okoritofulpos/

https://mult-kor.hu/20110118_a_valaha_volt_legtragikusabb_kimenetelu_magyar_tancmulatsag

Az emlékmű oldalain olvasható annak a 312 embernek a neve, akik meghaltak a tűzvészben. Nemrég felújították az emlékművet, mert a korábbi fotókon nem így nézett ki. Gondolom a százéves évfordulóra tették ezt meg.
Azóta számtalan fórumon írták meg a történetet, a forrásoknál ezekből olvasható, pár cikk.
Források:
http://wikimapia.org/24982590/hu/A-t%C5%B1zv%C3%A9sz-%C3%A1ldozatainak-eml%C3%A9km%C5%B1ve
http://szatmartour.hu/latnivalok/tuzvesz-emlekoszlopa-okoritofulpos/
http://tortenelemportal.hu/2010/03/pusztito-tuzvesz-okoritofulposon/
https://gyujtoforras.hu/nagy-tuzveszek-okoritofulpos-1910/
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NagykarolyEsVideke_1910/?pg=372&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341253
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 13:30
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341254
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 13:31
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341255
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

341260
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 14:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 14:42
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341256
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 13:31
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341257
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

341261
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 14:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 14:43
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341258
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

341262

341259
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 13:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 13:32
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
341263
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 14:44
2016. október

"Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Ököritófülpös
Feltöltő
Azonosító
466406
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2021.11.04. 15:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/200 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 15:01
2009. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.04. 15:01
1 új fotót töltöttem a "Tűzvész áldozatainak emlékműve" műlaphoz
19.02.04. 11:35
A közösség publikálta TundeK62 "Tűzvész áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.