Nagyharsány, Szársomlyó
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Pihenőtér

Nagyharsány
Szársomlyó
Villányi Szoborpark: a kőszínház mellett helyezkedik el.

TundeK62
2016.04.11. 21:30
Amikor készültem tavaly szeptemberben a volt kőbányába, nem nagyon néztem utána, illetve nem volt annyi időm, hogy listákat írogassak, és megjegyezzem bármiképp ezt a közel száz alkotást. Úgy voltam vele, hogy úgyis egyszeri, és megismételhetetlen lesz az élmény.
Gondoltam, alaposan szétnézek, mindent lefotózok, amin emberi kéz nyomát látom, vagyis nem a természet adta.
Így találtam rá erre az alkotásegyüttesre.
Mostanra tudtam megszerezni pár olyan kiadványt, amiben megláttam, megismertem az adatait.
A kőszobrász szimpozionon több évben is készültek kollektív munkák. A Kőszínházat 1982-ben készítették a szobrászok és segítőik. Annál rengeteg követ mozgattak meg, míg a mai formáját megkapta. A mellette elhelyezkedő Pihenőtér 1983. május 6 és július 3 között alakult ki.

"A szobrásztelep, a kiállítás, a színház nézőinek egy olyan teret kívántak készíteni a Tűz–Víz-tér alkotói, ahol hosszabban elidőzhetnek, ahol otthon érezhetik magukat, nem csupán futó vendégnek. Egy olyan helyet, amely funkcionális, kapcsolódik a színház előző évben elkészült nézőteréhez és színpadához, alkalmas pihenésre, uzsonnázásra, ugyanakkor ellensúlyozza a csupakő ülősorok geometrikusságát, érzelemgazdag és asszociációkat keltő. Ezért került ide az emberi otthonok két legősibb eleme, a tűz és víz. Tábortüzet a terület bejáratánál, egy országtérképet formázó hatalmas, lapos kövön lehet gyújtani, melynek a forróságtól felpattogzó felülete a védett barlangokban rakott tüzek emlékét idézi. mellőle indulnak hármas ritmusban a karéjos támlájú, nyújtott ülőkövek sorai, amelyek méltósággal és biztonságosan ölelik át a "beljebb tágasabb" füves területet. A belső sarokban forrás született. Kőbuborékos lapról szalad le a a víz, a kis medence csiszolt öbléből kicsordulva indul a lenti messzeségben kitárulkozó síkság felé..."
Források:
Nemzetközi Szobrász Szimpozion 1980–1983 (Siklós, 1984)

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Amfiteátrum

Cím alapján hasonló

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229046
Feltöltve
2016.01.10. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:08

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229047
Feltöltve
2016.01.10. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

229048
Feltöltve
2016.01.10. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:09

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229049
Feltöltve
2016.01.10. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:09

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229050

229051
Feltöltve
2016.01.10. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:09

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229052
Feltöltve
2016.01.10. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:09

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
229053
Feltöltve
2016.01.10. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.10. 20:09

Archív fotók

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
237165
Forrás
Nemzetközi Szobrász Szimpozion 1980–1983 (Siklós, 1984)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.04.10. 19:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.10. 19:52
1980, Archív felvétel

"Tűz–Víz-tér" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
237166
Forrás
Nemzetközi Szobrász Szimpozion 1980–1983 (Siklós, 1984)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.04.10. 19:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.10. 19:52
1980, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.04.11. 23:01
A "Tűz–Víz-tér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.11. 22:58
A "Tűz–Víz-tér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.11. 22:58
A "Tűz–Víz-tér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.11. 22:57
A "Tűz–Víz-tér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.11. 21:30
TundeK62 publikálta "Tűz–Víz-tér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.