Budapest, XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A zugligeti Római Katolikus Plébánia templom oltárképe

Budapest
XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
A szentélyben, az oltár felett látható.

Avatás1917. május 17.

Zsellér Imre (mozaikkészítő)
Kölber Dezső (tervező)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2016.01.26. 22:36
Hütl Dezső műegyetemi tanár, építész tervei alapján épült neoromán stílusú kereszthajós templomot a Szent Család tiszteletére szentelték fel 1917-ben. Ennek megfelelően a titulusnak megfelelő ábrázolások áthatják a templom belső terét, így ez a téma megjelenik az üvegablakok egy részén is (ld. a kapcsolt lapot).

A szentély falát Zsellér Imre azonos című mozaikja burkolja és a forrás információja szerint ez Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű alkotása. Mintájául a meráni zárdatemplom mozaikja szolgált. Ezt szerettem volna az összehasonlítás kedvéért megkeresni és megmutatni, de sajnos nem találtam. Másrészt egy talált információ szerint úgy tűnik, az egykori templomot már lebontották, valószínűleg a mester egy rajz, vagy metszet alapján készítette ezt a művet.

A mozaik pontos leírása olvasható a templom honlapján: középen láthatjuk a megdicsőült Krisztus alakját, akit a családok királyának neveznek. Tőle balra édesanyja, Mária, a boldogságos Szűz, jobbra pedig nevelőapja, Szent József térdepel.
Előttük (kicsit lejjebb ábrázolva) Szent Joachim és Anna, Szűz Mária szülei láthatók. Minden oldalról angyalok veszik körbe őket, kezükben Krisztus kínszenvedésének eszközeivel. A kompozíció alsó részén három angyal, egy szalagot tart, ők a három isteni erény, a Hit, a Remény, és a Szeretet jelképei.
A szalag felirata:: "Quid quid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet". (Ami nem Isten, az semmi és semminek is kell tartani.)

Úgy gondolom, ez a Szent Család-ábrázolás, ahol Krisztus van a középpontban, ha nem is egyedülálló, elég ritka. Van pl. egy tanulmány: A Szent Család a művészetben (esztergomi Keresztény Múzeum) http://www.keresztenymuzeum.hu/content/SztCsaladkicsi.pdf Itt az ábrázolásokon (igaz, festmények) mindig a gyermek Jézust jelenítik meg.
Források:
A templomról általában: http://www.zugligetiszentcsalad.hu/index.php?col=1&main_id=1&sub_id=2&page=1&more=21
A templom története, avatás: http://www.zugligetiszentcsalad.hu/plebania/tortenelem/

Kapcsolódó
A Szent Család
Kapcsolódó
Szent Cecília
Kapcsolódó
Magyar szentek

Cím alapján hasonló

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228802
Feltöltve
2016.01.09. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:51

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228803
Feltöltve
2016.01.09. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:52

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228804
Feltöltve
2016.01.09. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

228812
Feltöltve
2016.01.09. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1600

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:56

228805
Feltöltve
2016.01.09. 15:53

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:53

228811

228809
Feltöltve
2016.01.09. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1000

228808

228810

228806
Feltöltve
2016.01.09. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:53

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228807
Feltöltve
2016.01.09. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:55

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228801
Feltöltve
2016.01.09. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.09. 15:51

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261944
Feltöltve
2016.12.15. 21:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 21:14

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444074
Feltöltve
2021.06.02. 17:08
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/30 • 2.3mm • ISO375

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 17:08

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444075
Feltöltve
2021.06.02. 17:08
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/30 • 2.3mm • ISO762

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 17:08

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444082
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444083
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/20 • 14.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444084
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/13 • 57.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444085
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/30 • 125mm • ISO1400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444086
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/10 • 152mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444087
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/20 • 107mm • ISO900

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444088
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/30 • 107mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444089
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/10 • 116mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444090
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/15 • 24.1mm • ISO560

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444091
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/15 • 35.7mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444092
Feltöltve
2021.06.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:24

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444093
Feltöltve
2021.06.02. 18:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 6.2mm • ISO2905

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.02. 18:38

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444448
Feltöltve
2021.06.04. 17:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/5 • 7.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 17:06

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444449
Feltöltve
2021.06.04. 17:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/3 • 14.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 17:06

Archív fotók

"Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotók
Zsellér Imre (mozaikkészítő)Kölber Dezső (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444205
Forrás
Vasárnapi Ujság 64. évf. 21 sz (1917 május 27.) 342. oldal
Évszám
1917
Feltöltve
2021.06.03. 11:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:01
1917, Archív felvétel
Összesen 30 fotó

Műlap története

22.03.15. 08:52
A "Szent Család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.04. 17:06
2 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
21.06.03. 11:18
A "Szent Család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.03. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
21.06.02. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
21.06.02. 18:24
11 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
21.06.02. 17:08
2 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
18.02.05. 14:19
Megérintettem a "Szent Család" alkotást
16.12.15. 21:14
1 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
16.01.26. 22:36
Göröntsér Vera publikálta "Szent Család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.