Szekszárd, Szent István tér 7-9.

Angol cím:István Baka

Szekszárd
Szent István tér 7-9.
A Garay János Gimnázium főlépcsőházának első emeleti fordulójában

Avatás2015. szeptember 23.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
László Mária
2016.01.04. 22:26
A Baka István emlékév keretében megrendezett ünnepségen a gimnáziumban emléktáblát és szaktantermet avattak az egykori Garay gimnazista, majd író, műfordító, szerkesztő, elismert költő halálának húszadik évfordulóján. Heilmann Józsefné, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója mondott beszédet, jelen volt a költő húga is, aki szervező munkával és adománnyal is támogatta a rendezvényt.
A Baka Istvánról elnevezett 101-es terem a hátsó lépcsőházzal szemben az első emeleten van.
Szomaházi Erika, az önképzőkör tanár elnöke az "igencsak lezser kis Bakára" mint verselgető, szavalgató diákra emlékezik, aki többször megnyerte a verspályázatok első díját, aki az 1966-os keszthelyi Helikon Ünnepségről ezüst éremmel tért haza (Juhász Ferenc: Az éjszaka képei c. oratórium előadásával), aki a gimnázumba évek múltával is vissza-visszatért.
"Ahogy kérte Csak a szavak cimű versében, én is beírtam "szótáramba" nevét, mert hiszem, amit meghagyott: "Lapozz föl engem és leszek" - írja megemlékezésül a volt tanár majd kollega.
Források:
[1] Ünnepség, emléktábla-avatás és tanterem-névadás Baka István tiszteletére a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban
http://www.baka.hu/calendar/205/unnepseg-emlektabla-avatas-es-tanterem-nevadas-baka-istvan-tiszteletere--a-szekszardi-garay-janos-gimnaziumban
http://www.tolnaart.hu/baka/
[2] A Garay János Gimnázium évkönyve. 2005/2006. Szekszárd, Garay János Gimnázium Centenáriuma Alapítvány, 2006. 214. oldal
[3] Baka István: Csak szavak
http://www.babelmatrix.org/works/hu/Baka_Istv%C3%A1n-1948/Csak_a_szavak
További linkek
[1] Baka István
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Baka_Istv%C3%A1n
[2] Baka István emlékszoba, Szekszárd
http://www.mire.hu/hu/museums/147/description

Tagi gyűjteményben
Határtalan irodalom
Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak

Cím alapján hasonló

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
228393
Feltöltve
2016.01.04. 12:55
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/17 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.04. 12:55

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
228394
Feltöltve
2016.01.04. 13:05
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/25 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.04. 13:05

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
228396
Feltöltve
2016.01.04. 13:06
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.04. 13:06

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
228476
Feltöltve
2016.01.04. 18:34
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.04. 18:34

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
228521
Feltöltve
2016.01.05. 10:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.05. 10:18

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
229801
Feltöltve
2016.01.19. 17:13
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.19. 17:13

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
513609
Feltöltve
2023.01.10. 10:28
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/20 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.10. 10:28

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
513610
Feltöltve
2023.01.10. 10:29
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/17 • 4.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.10. 10:29

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
513611
Feltöltve
2023.01.10. 10:30
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/17 • 4.2mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.10. 10:30

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
513612

513613
Feltöltve
2023.01.10. 10:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.10. 10:31

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
514773
Feltöltve
2023.01.22. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 14:33

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
514774
Feltöltve
2023.01.22. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/60 • 21.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 14:33

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
514775
Feltöltve
2023.01.22. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/60 • 19.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 14:33

"Baka István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
550247
Feltöltve
2024.01.08. 11:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/38 • 4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 24.01.08. 11:38
Összesen 15 fotó

Műlap története

24 napja
1 új fotót töltöttem a "Baka István" műlaphoz
23.01.22. 14:33
3 új fotót töltöttem a "Baka István" műlaphoz
23.01.10. 10:31
1 új fotót töltöttem a "Baka István" műlaphoz
23.01.10. 10:30

23.01.10. 10:29
1 új fotót töltöttem a "Baka István" műlaphoz
23.01.10. 10:28
1 új fotót töltöttem a "Baka István" műlaphoz
23.01.10. 09:43
Megérintettem a "Baka István" alkotást
22.06.07. 13:10
Megérintettem a "Baka István" alkotást
17.05.29. 10:49
Megérintettem a "Baka István" alkotást
16.01.07. 14:50
A "Baka István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.04. 22:26
László Mária publikálta "Baka István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.