Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai

Balatonföldvár, Szabadság tér
További képek a Fotólistában

Balatonföldvár
Szabadság tér
A vasútállomással szemben lévő vörös homokkőből épült templom belső terében.

Felállítás1944

Deéd-Dex Ferenc (festőművész)
Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2015.12.05. 15:23
Balatonföldvár római katolikus temploma neoromán stílusban épült Vitéz Irsay László építész tervei alapján. A platánfák árnyékában álló templom 1941-1944 között épült fel, de már 1943-ban az üres falak között tartottak szertartást.
A két csoportba sorolható üvegablakoknak külön története van. A Szentély ablakait Szappanyos Béla szobrászművész tervei alapján Kondor Béla készítette. Sajnos ezeket nem sikerült megközelíteni, a fényképek nem sikerültek, az elhelyezés, de a fényviszonyok sem kedveztek.

A templombelsőben elhelyezett üvegablakokra a pénzt a hívek adták össze, az adományozók neve látható az egyes ablakokon. Ugyanakkor, ill. cserében ők adhatták meg, hogy melyik szent megjelenítését szeretnék látni az ábrázolásokon.
Talán az adományozók lehetőségét tükrözi, az elkészült üvegablakok (amelyek a templom belsejének szinte minden szegletében megtalálhatók) több méretben készültek –a kisebbek kerek formában, bár van, amelyiknél láthatóan ezt a téma is indokolta.

Az üvegablakok közül kettő (a Fájdalmas Szűz, ill. Szent Kinga képe) a nyilvánosság előtt is megjelent, az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Fém- és üvegipari kiállításán, ahol nemcsak sikert aratott, de kitüntetésben is részesültek, az Iparügyi Minisztérium aranyérmét kapták. Erről a Balatoni Kurír 1944. január 27-i száma tudósított

Némi nehézséget jelentett a borítókép kiválasztása. Végül a Szentlélek-ábrázolás mellett döntöttem, talán jól érhető: a békevágy vezérelt.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-10970
http://balatonfoldvar.utisugo.hu/latnivalok/szent-kereszt-romai-katolikus-templom-balatonfoldvar-282787.html

Kapcsolódó
Segítő Madonna
Kapcsolódó
Szent Tádé

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226356
Feltöltve
2015.12.05. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:02

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226357
Feltöltve
2015.12.05. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

226358
Feltöltve
2015.12.05. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

226369
Feltöltve
2015.12.05. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:21

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226368
Feltöltve
2015.12.05. 14:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:19

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226366
Feltöltve
2015.12.05. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:09

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
386896
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/25 • 38.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.08. 12:04
2015. július

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
386897
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/30 • 49.1mm • ISO800

386898
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/40 • 49.1mm • ISO2000

226359
Feltöltve
2015.12.05. 14:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO640

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:03

226360

226361

226362
Feltöltve
2015.12.05. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:08

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226363
Feltöltve
2015.12.05. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 14:09

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
226364

Adalék vagy máshol

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentélyben lévő ablak: Szappanyos Béla terve alapján Kondor Béla alkotása.
Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
386893
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • 25.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.08. 12:04
2015. július
Szentélyben lévő ablak:...Teljes szövegSzentélyben lévő ablak: Szappanyos Béla terve alapján Kondor Béla alkotása.Kevesebb szöveg

"Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentélyben lévő ablak: Szappanyos Béla terve alapján Kondor Béla alkotása.
Alkotó
Deéd-Dex Ferenc (festőművész)Majoros Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
386894
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • 38.5mm • ISO640

386895
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/60 • 38.5mm • ISO800

386899
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2019.12.08. 12:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/160 • 6.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.08. 12:04
2011. július
Összesen 19 fotó

Műlap története

19.12.08. 12:04
7 új fotót töltöttem a "Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" műlaphoz
19.08.23. 21:24
A "Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.12.05. 15:23
Göröntsér Vera publikálta "Szent Kereszt-templom belső terének üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.