Kazincbarcika, Építők útja
Archív képek

Angol cím:Diana with roe

Kazincbarcika
Építők útja
A kórházzal szemben álló park bejáratánál.

Felállítás1959

Berci
2008.10.09. 16:20
Kazincbarcika igen gazdag szobrokban. Közülük az egyik elsőként felállított és egyben az egyik legkedveltebb alkotás: a Diana, aki a római mitológiában a vadászat istennője. Alkotójának legnevesebb szobra.

Ez a szobor üdítő, kellemes, bájos. Finom, fiatal nőiesség, sima, puha felületképzés jellemzi. Kedves színfoltja a város szívében elterülő Völgy-parknak.

Az érdekes, trapezoid-alakú talapzat rendkívül rossz állapotba került az évtizedek során, a szobor majdnem ledőlt róla. Ezt a közelmúltban helyreállították, de kissé alacsonyabb lett, mint az eredeti volt, így Diana bizony bele-belekapott a lépcsőn járók frizurájába. Ezért került az új terelőkorlát a szobor mellé. :]

A szobrot mindenki ismeri a városban - ha máshogy nem, hát becenevén, "Vas Manci" néven, de ha mégsem, akkor az idősebbektől azt kérdezzétek, merre van a "Jé" - ez a már megszűnt Béke étterem-cukrászda-vendéglátó-kombinátra utal, ami a J épületben volt. Az épület hátsó sarkánál vigyázza Diana és az őzike a lépcsőn járókat, parkban sétálókat, immár 49 éve.
Angol leírás, sztori
Berci
2008.10.09. 16:20
Kazincbarcika is a communist-styled, artificially, by landscape architects planned city, so it's full of statues and sculptures. Diana was the one of the first statues there, the goddess of hunting in the roman mythology. It's an eye-appealing and beloved statue.

Berci műlapja

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
10520
Feltöltve
2008.10.09. 14:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.09. 14:36

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
10522
Feltöltve
2008.10.09. 14:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.09. 14:37

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
26580
Feltöltve
2009.09.01. 06:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jaczkim László 09.09.01. 06:51

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
10521
Feltöltve
2008.10.09. 14:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.09. 14:36

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
10519

266114
Feltöltve
2017.01.31. 16:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jaczkim László 17.01.31. 16:57

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Díszvilágítás.
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
293038
Feltöltve
2017.10.21. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/0 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

gg630504 17.10.21. 22:02
Díszvilágítás.

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Díszvilágítás.
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
293039
Feltöltve
2017.10.21. 22:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ160/10 • 1/0 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

gg630504 17.10.21. 22:03
Díszvilágítás.

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381813
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381819
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381817
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381818
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381815
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381814
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
381816
Feltöltve
2019.11.02. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.02. 00:03

Archív fotók

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
139759
Feltöltve
2013.06.01. 23:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 13.06.01. 23:37
Archív felvétel
képeslap

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

képeslap 60-as évek
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
90532
Feltöltve
2011.07.29. 13:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.07.29. 13:08
Archív felvétel
képeslap 60-as évek

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Adományozó: Földvári Mihály
Kép - 200663
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
427948
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1978
Feltöltve
2020.12.28. 21:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.28. 21:27
1978, Archív felvétel
Adományozó: Földvári Mihály
Kép - 200663

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Kép - 31016
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
129617
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.01.27. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.27. 14:53
Archív felvétel
Kép - 31016

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

képeslap 1974
Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
41459
Évszám
1974
Feltöltve
2010.01.24. 20:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.24. 20:26
1974, Archív felvétel
képeslap 1974

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
255630
Forrás
Katincbarcika - A szobrok városa köny
Feltöltve
2016.10.19. 12:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.19. 12:43
Archív felvétel

"Diana őzzel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kazincbarcika
Feltöltő
Azonosító
337758
Forrás
Életünk, 1987 (25. évfolyam, 7. szám)
Évszám
1987
Feltöltve
2019.01.02. 17:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.02. 17:00
1987, Archív felvétel
Összesen 22 fotó

Műlap története

20.12.28. 21:27
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
19.11.02. 00:03
7 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
19.01.02. 17:00
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
17.10.21. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
17.10.21. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
17.01.31. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
16.10.19. 12:43
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
13.06.01. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
13.05.03. 10:33
A "Diana őzzel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.01.27. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
11.07.29. 13:08
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
10.01.24. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
09.09.01. 06:51
1 új fotót töltöttem a "Diana őzzel" műlaphoz
08.10.09. 16:20
Berci publikálta "Diana őzzel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.