Ábrahámhegy, Patak utca 20.
További képek a Fotólistában

Ábrahámhegy
Patak utca 20.
Az alkotás a Szent László templom mellet található.

Felállítás1988

Aerdna
2015.11.02. 22:16
Deák Dénes műgyűjtő nagyon sok vele kortárs alkotót támogatott alkotásaik megvásárlásával, adományaival. A Deák-gyűjtemény Székesfehérváron került elhelyezésre, Deák Dénes kívánsága, végakarata szerint. Ábrahámhegyen szívesen időzött nyaranta. Az 1980-as években újonnan épült templom melletti keresztút felállítása Deák Dénes adományából valósult meg, az alkotó Csíkszentmihályi Róbert.

Maga a keresztút egyedi, és érdekes. A keresztút állomásai bronzba öntött, az adott pillanat leglényegesebb momentumát kiragadó részleteket mutatják be.

Az érdekesen megformált alak részleteket egy–egy facölöpre rögzítették, és a templom melletti füves terület szélén kerültek elhelyezésre. Az első három stáció a templom utca felé eső oldalával párhuzamosan, a következő négy stáció a templom oldalával párhuzamosan, a következő hét stáció a félkörívben kiöblösödő szabadtéri miséző hely utolsó padsorai mögött kapott helyet.

Azóta terveztem, hogy elmegyek Ábrahámhegyre, mióta a Deák Dénes Alapítvánnyal közelebbi kapcsolatba kerültem. Deák Dénes (korábban Deutsch Dénes) végrendelete szerint itt Ábrahámhegyen, a kápolnában nyugszik testvére Zoltán és Iván mellett. Még életében – 1990-ben – megalapította az alapítványt, mely mai is a gyűjtemény fenntartására és a kultúra támogatására hivatott, az Alapítvány feladatának folyamatos működésével eleget is tesz. Végrendeletében az ábrahámhegyi Szent László templomra hagyta XVIII. századi Madonna szobrát, illetve ikonokat, képeket. Fontosnak tartotta, hogy adományai a jó célokat, a békességet szolgálják.
Források:
Deák Dénes végrendelete
http://csendhegyek.blogspot.hu/2015/04/abrahamhegyi-kalvaria.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csikszentmihalyi-robert-52

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223806
Feltöltve
2015.11.02. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 18:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223808
Feltöltve
2015.11.02. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 18:56

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223809
Feltöltve
2015.11.02. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 18:57

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223810
Feltöltve
2015.11.02. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:00

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223854
Feltöltve
2015.11.02. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223811
Feltöltve
2015.11.02. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:01

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223813
Feltöltve
2015.11.02. 19:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:03

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223817
Feltöltve
2015.11.02. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:04

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223822
Feltöltve
2015.11.02. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:06

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223823
Feltöltve
2015.11.02. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:08

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223825
Feltöltve
2015.11.02. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:16

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223826
Feltöltve
2015.11.02. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 19:16

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223847
Feltöltve
2015.11.02. 21:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 21:59

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223848
Feltöltve
2015.11.02. 22:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:01

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223849
Feltöltve
2015.11.02. 22:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:02

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223850
Feltöltve
2015.11.02. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:03

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223851
Feltöltve
2015.11.02. 22:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:04

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223852
Feltöltve
2015.11.02. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:06

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
223853
Feltöltve
2015.11.02. 22:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.11.02. 22:08

Adalék vagy máshol

"Kálvária" c. alkotás fotói

A kálvária gipsz mintái a szentendrei Péter-Pál templom, volt Csiprovacska templomban vannak
Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
236800
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.07. 17:01
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 17:01
2015. szeptember
A kálvária gipsz mintái a...Teljes szövegA kálvária gipsz mintái a szentendrei Péter-Pál templom, volt Csiprovacska templomban vannakKevesebb szöveg

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
236799
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.07. 17:00
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 17:00
2015. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
236797
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.07. 16:59
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/27 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 16:59
2015. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ábrahámhegy
Feltöltő
Azonosító
236796
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.07. 16:59
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/26 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 16:59
2015. szeptember
Összesen 23 fotó

Műlap története

16.04.07. 17:01
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.04.07. 17:00
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.04.07. 16:59

15.11.02. 22:16
Aerdna publikálta "Kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.