Budapest, XXIII. kerület, Szitás utca 99.

Alternatív, helyi címek:Kakadúk

Budapest
XXIII. kerület, Szitás utca 99.
Az óvoda utcai falán

Felállítás1998

Morvay László (festőművész)

Dénes Ildikó
2015.10.31. 18:37
A harkányi kálváriához infót keresve találtam rá Gittai István: Morvay László pályaképe c. írására, ahol ezt olvastam: „a soroksári Szitás utcai óvoda falára készített öt kakaduból álló sorozatot. Ennek avatására készült Lázár Ervin Csacsarkamese című írása.” Elmentem Soroksárra és fotóztam. Elég nehéz volt, mert az óvoda előtt fák állnak és árnyékuk a falra vetődött. Lehet, hogy egyszer egy nem túl sötét, de borús napon is el kellene menni.
Én a mesefigurák közül az egyikben a gyémántfélkrajcáros kiskakast, a másikban egy bohócot, a harmadikban egy farkast látok. A másik kettő nem tudom, melyik mesealak lehet.
„OZ: Kitaláltál egy kedves, szimbolikus kakadu figurát. Van valami előtörténete, amit megoszthatsz az olvasóval? Hogyan kopogott be hozzád a kakadu?
ML: A kakadu? Őt a készülődő, majd elkészült, majd megszületendő, majd megszülető, majd itt élő, mozgó, hangoskodó, szemlélődő fiamnak találtam ki, aki imádja is őket. Megirigyeltem Lázár Ervint, Weörest. Korábbi madaraim változtak meg, váltak bumfordibbakká, szerencsétlenebbekké, felismerhetőbbekké, enyimebbekké. Ma már egy egész udvartartás szolgál a házban, királytól a bajuszos kamaráson, a hoppmesteren át az udvari bolondig.”
Források:
Gittai István: Morvay László pályaképe Morvay László tűzzománcművész pályaképe
http://www.irodalmijelen.hu/05242013-0953/isten-szereti-szepet

Cím alapján hasonló

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223220
Feltöltve
2015.10.29. 08:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/550 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:15

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223221
Feltöltve
2015.10.29. 08:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/750 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:15

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223222
Feltöltve
2015.10.29. 08:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:16

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223223
Feltöltve
2015.10.29. 08:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:16

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223224
Feltöltve
2015.10.29. 08:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:17

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223225
Feltöltve
2015.10.29. 08:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:18

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223226
Feltöltve
2015.10.29. 08:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:18

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223227
Feltöltve
2015.10.29. 08:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:19

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223228
Feltöltve
2015.10.29. 08:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:21

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223229

223230
Feltöltve
2015.10.29. 08:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:22

"Mesefigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223231
Feltöltve
2015.10.29. 08:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.29. 08:22
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.10.31. 18:37
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Mesefigurák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.