Budapest, VI. kerület, Andrássy út 22.

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 22.
Az előadóterem mennyezetén, a nézőtér felett.

Felállítás1884. szeptember 27.

Lotz Károly (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.02.08. 17:43
"A Zene apoteózisa" (megdicsőülése), Lotz Károly monumentális freskója az Operaház nézőtere felett. A harmadikként felsorolt forrás leírása szerint a "legnagyobb összefüggő faliképünk", sugara 440 cm, a kör külső kerülete kb. 4500 cm. Olvasom: a mű "a magyar falképfestészet kiemelkedő alkotása ... a historizáló eklektika egyik csúcsteljesítménye."
A kör alakú kompozíció az Olümposz világába vezet. A központi alak: Apolló lantjátékát hallgatják az ott lakó istenek.

A leírás hat csoportra osztja az olümposzi főisteneket úgy, hogy azok külön-külön egy-egy zenei műfajt testesítenek meg. Ezek bizonyos dinamikát is tükröznek, hiszen a csoportok első tagja "csendben indul", majd egyre mozgalmasabbá válnak (itt crescendó), és újra megnyugodni látszanak.
A színpad felett kiemelve áll Apolló, vele szemben a másik főalak, Dionüszosz – szinte egy síkban ábrázolva. Tehát a falikép "filozófiai alapgondolata, az apollóni és a dionüszoszi zene ellentéte – a magasrendű tiszta értelem, és az érzékek, az ösztönök alantas világának szembeállítása – látványosan kibontakozik."
A kör alakú megjelenítés kiemeli az ábrázolás technikáját is, a jelenetek egymásba folynak át, körben forognak, áramlanak. Az alakok a középpontot alkotó csillár felé kisebbednek, sajátos perspektívát mutatva.

Apollón a felhőkön áll, mellette kér irányban a múzsákat és a Hórákat (a természet és az erkölcs őrei) láthatjuk. Itt az egyes évszakokat jelenítik meg. Csoportjukat Eósz (Auróra, a Hajnal) egészíti ki.
Jelen van (jobb kéz felé) Zeusz is, trónon ül. A leírás szerint arcán Lotz "inkognitó-portréja rejlik". Zeusz mellett Héra látható, "a családi élet tisztaságának őre".... és további főistenek sora, míg Dionüszosz csapata felé érünk.

Az átvezető csoport az éjszakát és a halált testesíti meg, míg meglátjuk a kompozíció másik oldalán Dionüszosz világát. A leírás a színjátszás megteremtőjét említi benne. "Tomboló kísérete a crescendo csúcspontja: a csapat előtt repülő, csengettyűt rázó puttó a csoportos és vele tekintetünket fölfelé vezeti. A víg Dionüszoszt és párját, Ariadnét bacchánsok, bacchánsnők, egy szatír, egy kentaur... veszik körül, az antik mitológiában mind az alantas érzékiség képviselői..."

Kicsit csalódottnak éreztem magam, hiszen ennek az alkotásnak is az olümposzi világ, Apollón és Dionüszosz közötti ellentét, ill. különbözőség adja a témáját, mint a Zeneakadémia díszítése teljes rendszerének, ami viszont átfogja annak minden elemét.. Utóbbiba, amikor foglalkoztam vele, kicsit beleszerettem és egészen egyedinek tartottam. Most "dolgozni kellett" a hasonlóságon.
Azért talán megvigasztalódtam, hiszen az összehasonlítás a szecessziós stílusjegyekkel megjelenített koncepció felé viszi a mérleg nyelvét, de az egyediség érzete bizony csorbult, hiszen ez a Lotz-freskó a korábbi...
Források:
http://www.opera.hu/v/1955/
http://www.opera.hu/v/1967/
Szvoboda Dománszky Gabriella: Az Operaház; /Építészeti séta/
További linkek
http://www.100hires.hu/cikkek/lotz-karoly

Közös gyűjteményben
Operaház alkotásai

Cím alapján hasonló

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221929
Feltöltve
2015.10.17. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:12

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221928
Feltöltve
2015.10.17. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:12

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221934
Feltöltve
2015.10.17. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:16

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221930
Feltöltve
2015.10.17. 20:13

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:13

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221931
Feltöltve
2015.10.17. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:13

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221933
Feltöltve
2015.10.17. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:14

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221942
Feltöltve
2015.10.17. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:23

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221941
Feltöltve
2015.10.17. 20:22

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:22

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221944
Feltöltve
2015.10.17. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:23

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221940
Feltöltve
2015.10.17. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:22

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221936
Feltöltve
2015.10.17. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:17

"A zene apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221935
Feltöltve
2015.10.17. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.17. 20:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:39
Megérintettem az "A zene apoteózisa" alkotást
16.02.08. 17:43
Göröntsér Vera publikálta "A zene apoteózisa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.