Budapest, VI. kerület, Andrássy út 22.

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 22.
Az emeleti galéria főbejáratánál, az első oszlop mellett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.11.01. 16:55
Az emeleti galéria "szoborparkjában" számtalan alkotás látható, amelyek az opera-, a zeneirodalom nagyjait ábrázolják. Ennek a mellszobornak, ami Haselbeck Olgát a wagneri Brünhilda szerepében ( A Nibelung gyűrűje https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Nibelung_gy%C5%B1r%C5%B1je ) ábrázolja, a jelek szerint stabil helye van a galériában, hiszen többször láttam már ott-jártamkor.

Haselbeck Olga Mária (férje után dr. László Gézáné) (1884.–1961) opera-énekesnő, hangfekvése: mezzoszoprán, szoprán volt. Az ábrázolásnál a szerepválasztás nem véletlen, hiszen életében mint Wagner-énekes volt a legismertebb.
Tanulmányai befejezése után a Wagner-tetralógia (Ring) Brünnhilde szerepét Bayreuthban nem más, mint Wagner irányításával tanulta.
1908–tól két évig az Operaház ösztöndíjasa volt, 1909–1932 között az Operaház magánénekesevolt, 1948-tól örökös tagnak választották /az akkor már visszavonult művészt/.

Nagy alakításai: A kékszakállú herceg vára (Bartók/1918) ősbemutatóján Judit, a Parsifal (Wagner) budapesti bemutatóján Kundry szerepét énekelte.
Ismert szerepei: https://hu.wikipedia.org/wiki/Haselbeck_Olga#Szerepei
Ismert volt egész Európában, Berlinben rendszeresen vendégszerepelt.
Pályafutása 1932-ig tartott, amikor visszavonult a színpadtól.

Egy 1910-es cikkből (Bálint Aladár Haselbeck Olgáról Ortrud szerepében)
"...Fensőbbséges volt a megjelenése, biztos a színbe való illeszkedése. Az első felvonás elejétől kezdve az egész operán véges végig, tömören széjjelválaszthatatlanul belekap... a játék forgatagába, igazi emberi motívumok meggyőző erejével tette színessé, folyamatossá egy régi monda elmosódott alakját. Teljes súlyú, lendületes volt a zenébe oltott asszonyi indulatokat magyarázó deklamációja. Énekén végigrezgett a fordulatokkal, szakadékos lejtőkkel teljes életnek megérzése, az a meg nem magyarázható valami, mely sok százunk ban széjjelosztva új alakban továbbágazik és egy művészi munkára való emlékezés színes, elevenrajzú képével ajándékoz meg bennünket." http://epa.oszk.hu/00000/00022/00056/01591.htm
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Haselbeck_Olga
http://bpfe.eclap.eu/eclap/axmedis/7/73f/00000-73f801c8-4204-4140-b680-ec4191693994/2/~saved-on-db-73f801c8-4204-4140-b680-ec4191693994.pdf
http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz10/111.html

Cím alapján hasonló

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221703
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:56
2013. március

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221702
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO800

221695
Feltöltve
2015.10.16. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:51

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221705
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 11:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:57
2013. március

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221694
Feltöltve
2015.10.16. 11:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:50

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221700
Feltöltve
2015.10.16. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:55

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221698
Feltöltve
2015.10.16. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:52

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221699
Feltöltve
2015.10.16. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

221697

221696
Feltöltve
2015.10.16. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:51

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221704
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:56
2013. március

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221701
Feltöltve
2015.10.16. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.16. 11:56

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418001
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2020.09.28. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • 4.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.28. 21:01
2015. október

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418002
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2020.09.28. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.28. 21:01
2015. október

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418003
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2020.09.28. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.28. 21:01
2015. október

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518681
Feltöltve
2023.03.09. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/3 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.09. 10:42

"Haselbeck Olga" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518682
Feltöltve
2023.03.09. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.09. 10:42
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:38
Megérintettem a "Haselbeck Olga" alkotást
23.03.09. 10:42
2 új fotót töltöttem a "Haselbeck Olga" műlaphoz
23.03.04. 12:00
Megérintettem a "Haselbeck Olga" alkotást
20.09.28. 21:01
3 új fotót töltöttem a "Haselbeck Olga" műlaphoz
15.11.01. 16:55
Göröntsér Vera publikálta "Haselbeck Olga" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.