Budapest, XIV. kerület, Ifjúság útja

Angol cím:Wrestlers

Budapest
XIV. kerület, Ifjúság útja
A Népstadion területét több irányból is megközelítheted, esetünkben a...Teljes szövegA Népstadion területét több irányból is megközelítheted, esetünkben a legegyszerűbb, ha a batár nagy Stadion Hotelt keresed. A szállodával átellenben bemész egy jellegtelen kis kapun, és jobbra, máris megpillantod az elhanyagolt szoborgalériát, középen egy kikopott füvű edzőpályával.Kevesebb szöveg

Felállítás1953

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Berci
2008.09.29. 21:17
A negyedik szoborkompozíció, amit fotókon bemutatok és szubjektív módon ismertetek nektek a Puskás Ferenc Stadion és Intézményei (korábban Népstadion) volt felvonulási útvonalának szoborgalériájából, a Birkózók c. szoborcsoport.

Erőtől duzzadó sportszobor. Nem mondhatjuk rá, hogy csak és kimondottan szocreál alkotás, hiszen más irányzatok, más korok is kedvelték az ilyen ábrázolásmódot. Antal Károly a sport, a küzdés szépségének megjelenítésére koncentrált - és ez a szándék és eredmény az alkotást a szoborgaléria sok más szobra fölé helyezi. Mindenképp a dromosz egyik kiemelkedő, valóban a sporthoz köthető, így sokkal időtállóbb alkotása.

Az eddig áttekintett négy csoport közül másodjára találkozunk azzal az érdekes (és valószínűleg világviszonylatban is párját ritkító) elrendezéssel, hogy a két küzdő fél mellett a bírót is ábrázolják - nyilván a koncepcióban szereplő háromalakos elrendezés miatt.

A szoborcsoport 1953-as keltezésű, így Makrisz Agamemnon Éneklő fiatalok című, pont átellenben álló szobrával együtt a dromosz elsőként felállított kompozíciói közé tartozik.

A képek között találtok egy összesítő fotót is, amelyen a teljes szoborgaléria áttekinthető, címekkel, alkotókkal, évszámokkal.

Olvasd el blogbejegyzésemet az egész szoboregyüttesről! Link alul.
Angol leírás, sztori
Berci
2008.09.29. 21:17
The former Népstadion (People's Stadium), now Puskás Ferenc Stadion was opened in 1953, until the hungarian stalinist era, as one of the highest capacity stadiums of the world. The 16 large socialist-realist statues are next to the stadium in two lines, along the former avenue and parade area, the so called "dromos": sportsmen, soldiers, young, happy and healthy proletars, workers.

Blogbejegyzések a műlapról
A Dromosz - a Népstadion szoborgalériája
Berci blogja @ 2008.09.28. 14:57
Fejsze lendít, de a fa meglehetősen nagy. A Népstadion szoborgalériájának tizenhat nagyszabású alkotását próbálom a következő napokban szép sorjában bemutatni. Szubjektív leszek, azonban így is elég nagy feladat lesz. A Kulturális Örökség Napjai adott alkalmat, hogy végre bejussak a...

Berci műlapja

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10373
Feltöltve
2008.09.29. 20:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.09.29. 20:39

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10374
Feltöltve
2008.09.29. 20:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.09.29. 20:40

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10375

10376

10377

10378
Feltöltve
2008.09.29. 20:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.09.29. 20:41

"Birkózók" c. alkotás fotói

Korabeli birkózócipő ideája, fűvel körülnőve
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63459
Feltöltve
2010.08.16. 16:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.16. 16:09
Korabeli birkózócipő ideája, fűvel körülnőve

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63460
Feltöltve
2010.08.16. 16:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.16. 16:10

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63461
Feltöltve
2010.08.16. 16:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ9/1 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.16. 16:10

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
113241
Feltöltve
2012.06.27. 21:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ80/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.06.27. 21:01

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
113548
Feltöltve
2012.07.03. 00:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.03. 00:58

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
113550
Feltöltve
2012.07.03. 01:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.03. 01:01

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
299049
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.12.25. 11:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.25. 11:46
2015. április

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
299050
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.12.25. 11:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.25. 11:47
2015. április

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
299051

307803
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2018.03.28. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.28. 16:03
2015. április

"Birkózók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398533
Feltöltve
2020.03.02. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.02. 18:03
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.10.03. 09:38
A "Birkózók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.02. 18:04
A "Birkózók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.02. 18:03
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
18.03.28. 16:03
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
17.12.25. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
17.12.25. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
17.12.25. 11:46
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
12.07.03. 01:01
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
12.07.03. 00:58
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
12.06.27. 21:01
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
10.08.16. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
10.08.16. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
10.08.16. 16:09
1 új fotót töltöttem a "Birkózók" műlaphoz
08.09.29. 21:17
Berci publikálta "Birkózók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.