Beniczky Gézáné síremléke

Kétegyháza, Gyulai út 6.
Archív képek

Kétegyháza
Gyulai út 6.
A katolikus templom kertjében található.

Felállítás1912

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Szórád Péter
2015.10.14. 21:37
Interneten találtam rá Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapjára, amelyben beszámolt a különös síremlék létezéséről. Ennek hatására indultam el megkeresni, hogy a Köztérkép adatbázisába is bekerüljön az alkotás. Látszólag egyszerűnek tűnt a felkutatás, a helyszínre érve kiderült, hogy Kétegyháza jóval nagyobb település, mint gondoltam, és a rendezett párhuzamos és merőleges utcaelrendezés nem segíti, hanem nehezíti a tájékozódást. Ráadásul rosszul kérdeztem, mert a templomot keresve hol erre, hol arra küldtek, mire elmagyarázták, hogy két templom van, a nagy román templom és a kisebb katolikus templom. Gondolhattam volna, hiszen a település neve nem véletlenül Kétegyháza. Végül az Andrássy-Almásy-kastély mellett megtaláltuk a templomkertet. A kastélyban jelenleg Kétegyházi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium működik, a mellette álló templomkert azonban zárva volt, szerencsére sikerült telefonálni a gondnoknak, és rövid várakozás után érkezett biciklivel egy fiatalasszony, aki beengedett bennünket, és a bokrok mögött megtaláltuk a síremléket és a templom értékeit is megcsodálhattuk.
A kastélyhoz tartozó Szentháromság tiszteletére felszentelt műemlék védettségű barokk templomot Andrássy Zsigmond aradi alispán építtette 1742 és 1749 között. Az Andrássy család kihalása után 1797-ben Almásy Ignác Temes megyei főispán alkancellár vette meg a birtokot. A kastély és a templomtorony az 1858-as tűzvészben leégett, és ezeket Ybl Miklós tervei alapján Gróf Almásy Kálmán építtette újjá. A déli oldalon, a kápolna alatt épült meg a grófi kripta, ahol az Almásy család tagjai is nyugosznak. A harang a templomkert bejáratánál kapott különálló, bástyaszerű épületet.

A templomkert központi helyén áll Beniczky Gézáné, született Almásy Mária grófnő síremléke. A grófnő 1861 január 1-én született, gróf Almásy Kálmán és gróf Wenckheim Stefánia gyermekeként, majd felnőve nőül vette őt Beniczky Géza kamarás. Két gyermekük születése után 1893-ban hunyt el, 32 éves korában, ekkor maradt árván a 11 éves István és a 8 éves Mária.
A sírhely fölé Mária édesanyja állíttatta a magas mészkő talapzaton álló háromalakos szoborkompozíciót, ahol az elhunyt édesanya angyal szárnyakkal vigyáz árván maradt gyermekeire. Ennek ellenére újabb tragédia következett be a család történetében. Beniczky István 1908 július 11-én feleségül vette Waldeck Valéria grófnőt, és novemberben nászútra indultak a francia Seyne postahajóval. A hajó Szingapúr közelében összeütközött az Onda nevű gőzössel. A Seyne gyorsan elsüllyedt, a vízbe ugráló utasok próbáltak a másik hajóra úszni, de sokan a cápák támadásának áldozatául estek. 88 ember veszett oda, köztük az ifjú pár. A faluban elterjedt legenda szerint a Beniczky házaspár a Titanic tragédiájának áldozata lett.

Végül egy szerencsésebb fordulat: a másik gyermek, Beniczky Mária 55 évet ért meg és 10 gyermeke született.

Amikor még nem tudtam a síremlék felállításának idejét, azt gondoltam, hogy röviddel Mária halála után, az 1800-as évek vége felé készülhetett.
Források:
http://esolivia.hupont.hu/65/ketegyhaza-zala-gyorgy-szobra-beniczky-gezane
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2492
http://countess.hupont.hu/61/wenckheim-stefania-unokajanak-tragediaja-beniczky-istvanra
http://www.huszadikszazad.hu/1912-junius/kultura/muveszeink-mutermei

Cím alapján hasonló

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221502
Feltöltve
2015.10.14. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:44

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221503
Feltöltve
2015.10.14. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO1250

221504
Feltöltve
2015.10.14. 19:45

Szórád Péter 15.10.14. 19:45

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221505
Feltöltve
2015.10.14. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/160 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:45

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221506
Feltöltve
2015.10.14. 19:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:46

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221507
Feltöltve
2015.10.14. 19:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:46

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221509
Feltöltve
2015.10.14. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:47

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221510
Feltöltve
2015.10.14. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:48

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221511
Feltöltve
2015.10.14. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:48

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221512
Feltöltve
2015.10.14. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:49

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
221513
Feltöltve
2015.10.14. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.10.14. 19:49

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
347633
Feltöltve
2019.03.24. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.24. 22:26

Archív fotók

"Beniczky Gézáné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
228302
Forrás
http://www.huszadikszazad.hu/1912-junius/kultura/muveszeink-mutermei
Évszám
1912
Feltöltve
2016.01.03. 13:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.01.03. 13:54
1912, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.11.03. 09:31
Megérintettem a "Beniczky Gézáné síremléke" alkotást
21.09.02. 10:09
Megérintettem a "Beniczky Gézáné síremléke" alkotást
19.03.24. 22:26
1 új fotót töltöttem a "Beniczky Gézáné síremléke" műlaphoz
15.10.14. 21:37
Szórád Péter publikálta "Beniczky Gézáné síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.