Valletta (Il-Belt), Piazza Jean de Valette

Alternatív, helyi címek:Jean de Valette Gran Mastru
Angol cím:Statue Grand Master Jean de Valette

Valletta (Il-Belt)
Piazza Jean de Valette
Az alkotás a Szent Katalin templom melletti Jean de Valette téren található.

Felállítás2012. november 21.

Aerdna
2015.09.29. 21:35
Valletta város névadójának 2012. novemberében állítottak Máltán, Vallettában szobrot, a Valletta város felújítási programjának keretében. A teret, melyen a szobor áll, a program keretében alakították ki. Az újonnan kialakított tér a Jean de Valette nevet kapta.

Jean Parisot de La Valette a Szent János Lovagrend tagja, 1557-től a lovagrend 48. nagymestere volt. Rodosz elvesztése után, 1537-ben Tripoli kormányzója lett, majd Máltán erődítési munkálatokat kezdett a török támadások miatt. Az ostromokat követően 1566-ban kezdett városépítésbe Máltán, és a városnak saját nevét adta.

A szobrot Joseph (Giuseppe) Chetcuti szobrászművész készítette és öntötte bronzba. A két és fél méteres szobor karddal, páncélban ábrázolja a nagymestert, jobb kezében pedig a város építési terveit tartja.

A szobrot a Lombard Bank (Málta) adományozta.

A város építőjének állt már egy szobra a régi városkapu bejáratánál, de az megsérült a háborúban, majd elbontották. Így most új szobrot állítottak a névadónak.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean_Parisot_de_La_Valette
http://www.independent.com.mt/articles/2012-11-18/news/la-valette-back-in-his-city-400916489/
http://www.circusmalta.com/VallettaRegeneration/new-statue-of-grand-master-jean-de-vallette/#.VggiJX3Lo2Y
http://www.timesofmalta.com/articles/view/20121121/local/De-Valette-leaves-his-mark-on-new-square.446211
Angol leírás, sztori
Aerdna
2015.09.29. 21:35
Staue Grand Master Jean de Valette was inaugurated on November 21, 2012.

„The new statue, based on the statue on top of La Valette’s tomb in St John’s Co-Cathedral, shows a determined La Valette striding forth with the plans of Valletta in his hand, dressed in a tunic bearing a Cross over his suit of armour, albeit with a ruffle around his neck, and a sword hanging by his side.

The statue was created by Guzeppi Chetcuti from conception to finish and cast in Mr Chetcuti’s foundry in Marsa industrial estate. Mr Chetcuti was chosen and commissioned by Lombard Bank, which is donating the statue to Malta.”

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218206
Feltöltve
2015.09.27. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:07

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218207
Feltöltve
2015.09.27. 20:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:08

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218208
Feltöltve
2015.09.27. 20:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:09

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218209
Feltöltve
2015.09.27. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:10

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218210
Feltöltve
2015.09.27. 20:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:12

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218211
Feltöltve
2015.09.27. 20:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:13

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218212
Feltöltve
2015.09.27. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:14

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218214
Feltöltve
2015.09.27. 20:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:15

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218216
Feltöltve
2015.09.27. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:16

"Jean de Valette" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Valletta (Il-Belt)
Feltöltő
Azonosító
218217

218221
Feltöltve
2015.09.27. 20:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.27. 20:17
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.09.29. 21:35
A közösség publikálta Aerdna "Jean de Valette" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.