Milan Rastislav Štefánik

Léva (Levice), Hősök tere (Námestie hrdinov) volt Köztársaság tér

Állapot: Lebontott

Léva (Levice)
Hősök tere (Námestie hrdinov) volt Köztársaság tér

Avatás1946
Avatás1932

Nyul Imre
2015.09.25. 14:08
Mint a jelenleg is meglevő Štefánik szobornál https://www.kozterkep.hu/~/26001/Milan_Rastislav_Stefanik_Leva_Levice_2007.html is írtam, Léván volt korábban is egy Štefánik szobor.
Az első Štefánik-szobrot 1932-ben emelték, és hat évig állt a főtéren, az akkori Köztársaság téren. Amikor Lévát 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz, a szobrot november 4-én lebontották és Nyitrára szállították. Ott a jelenlegi megyei bíróság épülete előtt állították fel, 1939. május 7-én. A köztéri alkotás 1946-ban került vissza Lévára, ekkor már kevésbé központi helyre, a jelenlegi Andrej Vrábel Gimnázium épülete elé. 1952-ben ledöntötték, és további sorsa máig legendák ködébe vész. Az egyik változat szerint beolvasztották.
A tábornokot francia egyenruhában ábrázolja a szobor. A lábánál egy széttárt szárnyú sas látható, csőrében egy ággal. Érdekessége, hogy a sas külön posztamensen áll.
A szobrot a besztercebányai Miroslav Matoška alkotása.
Források:
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0CC4QFjADahUKEwi48tfQ-JHIAhVGRhQKHSUgBLc&url=http%3A%2F%2Fwww.levice.sk%2Fdownload_file_f.php%3Fid%3D069980&usg=AFQjCNG7rMlw9fWol36lE5Qfb7v8Xk-9IQ&sig2=iuASkidrDtTEhV6fAPk4Dw&cad=rja

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Milan Rastislav Štefánik
Alkotó
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
218081
Feltöltve
2015.09.25. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.25. 13:02
Archív felvétel
Milan Rastislav Štefánik

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Milan Rastislav Štefánik
Alkotó
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
218074
Feltöltve
2015.09.25. 12:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.25. 12:59
Archív felvétel
Milan Rastislav Štefánik

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Milan Rastislav Štefánik
Alkotó
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
218079
Feltöltve
2015.09.25. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.25. 13:02
Archív felvétel
Milan Rastislav Štefánik

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Milan Rastislav Štefánik
Alkotó
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
218076
Feltöltve
2015.09.25. 13:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.25. 13:01
Archív felvétel
Milan Rastislav Štefánik

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Milan Rastislav Štefánik
Alkotó
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
218077

218078

218080

218082

218075

218083

Összesen 10 fotó

Műlap története

15.09.25. 14:08
Nyul Imre publikálta "Milan Rastislav Štefánik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.