Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a műlap a rajta szereplő mű műfajánál fogva meg fogja osztani a Köztérkép látogatóit, több tucatnyi hagyományos vagy klasszikus londoni szobor helyett mégis ezt szeretném elsőként közzétenni, mert számomra ez a lényegében haszontalan műalkotás szimbolizálja legpontosabban a jelenkori Londont -- a jelzőt a 'csintalan' és a 'haszon nélküli' jelentésében egyként értve.

A torony 2012 nyarára, a londoni olimpiai játékok idejére készült el, és olyan műalkotásnak számít, amilyet az angolok ilyen alkalmakkor mindig is szívesen állítottak az adott esemény nyomatékosítására (két ilyet betettem az adalékok közé, de a brüsszeli Atomium vagy a képzőművészeti elemeket nélkülöző Eiffel torony is eszünkbe juthat hasonlatként). A mű ötlete 2008-ban, Boris Johnson londoni polgármester és Tessa Jowell olimpiaügyi miniszter megbeszélésén, az olimpia stratfordi helyszínének kijelölése után merült fel ("jó lenne ide valami különleges"). 2009 folyamán pályázatot írtak ki a látványosságra, Johnson időközben egy állítólag 45 másodpercig tartó véletlen összefutásukkor rávette Lakshmi Mittal acélmágnást, az Arcelor cég elnök-tulajdonosát, hogy támogassa a projektet. A pályázat eredményét 2010 márciusának végén hirdették ki, a körülbelül ötven résztvevő közül a döntőt három tervre szűkítették, győztesnek végül egyhangúlag az Anish Kapoor--Cecil Balmond páros "Orbit" ('pálya', 'röppálya') című tervét nyilvánították.

Anish Kapoor (1954) indiai születésű szobrász, egykor a Young British Artist gyűjtőnéven emlegetett, kezdetben a londoni Saatchi Galériához, később a Tate Modernhez kötődő csoportosulás tagja, a kortárs brit szobrászat legelső vonalának képviselője, 1991-ben elnyerte az igen nagy presztízsű Turner-díjat; Cecil Balmond (1943) formatervező, statikus mérnök. 2002 óta az Orbit a párosnak már a harmadik nagyobb szabású közös munkája. A térplasztika építését 2010 novemberében kezdték, végső magasságát 2011 novemberére érte el, 2012 tavaszára készült el teljesen. Felépítéséhez 2000 tonna vasra volt szükség. A nagyjából függőleges alaptornyot megdöntve, kacskaringózva, meghajlítva, egyes pontjain elágazva fonja körül egy pirosra festett rácsspirál. Fontos eleme a kompozíciónak a különben funkció nélküli baldachin vagy harangbúra (canopy), és jóformán külön elem a torony tetejéből levezető, a lifteket szabályos, egyre táguló spirálban körbeölelő, kívülről fehér vagy fémszínű gyaloglépcső. A 145 méter magas építmény tetején két szinten vendéglátóhelyet, illetve egészen pazar kilátót helyeztek el, melyek egyenként maximum 150 főt képesek befogadni egyszerre. Az olimpia befejezése után bezárták, és a környék teljes rekultivációja, nem feltétlenül élsport célú újrahasznosítása után, 2014 tavaszán nyitották újra. (A közvetlen közelében lévő olimpiai stadiont a 2016-os szezontól a West Ham United londoni futballcsapat fogja hazai pályájaként használni, a mellette álló uszoda a nézőtér átalakítása után mindenki által látogatható sportolási helyszín lett, és az egész környéken, egy kilométeres sugarú körben most is hatalmas építkezések folynak a parkosítással egyidőben.)

A kérdés mégis az, hogy jogos-e szobornak nevezni az ArcelorMittal Orbitot (mely nevét a fő támogatójáról, a 20 millió fonton felüli bekerülési összeg 80 %-át álló cégről és tulajdonosáról, illetve a mű eredeti címéről kapta)? Kiemelkedő szobrász alkotása, mely a szimpla koncepciótól (egy magas kilátótorony felépítése) szemmel láthatóan a művészi intenció szintjén is alaposan eltér. Az elkészült mű a művészet vagy az emberiség történetének korábbi alkotásaira is reflektál (Tatlin közismert III. Internacionálé-emlékművére; a Bábel tornyára mint megvalósíthatatlan ideára; különösen a 9. hozzátöltött képemen látható jól, hogy a felső szintek kiképzésénél a New York-i Szabadság-szobor fejtartására, megformálására; Escherre mint a dimenziók csalafintaságaira stb.). Az egész konstrukciónak a valóságban rendkívüli dinamikája van. Széles körűen asszociál az alkalomra, ami miatt felállították (az olimpiára, a mozgásra, a versenyre és a versenyzésre), lehetséges antropomorf értelmezése is (egy futó megformálása, aki épp a rajtvonalhoz térdel; vagy egy győztesé, aki két karját diadalmasan az égnek emeli), belelátható az olimpiai öt karika is, és még rengeteg más. A sajtóban, a róla szóló különféle anyagokban az ArcelorMittal Orbitot nem véletlenül nevezik Nagy Britannia legmagasabb szobrának.

A jobb nézetek érdekében (amilyeneket közönséges halandó nemigen tud elérni) érdemes megnézni a források közé foglalt alsó linken a képeket a torony építésének és elkészülésének folyamatáról.

---

Angol leírás, sztori

ArcelorMittal Orbit is an urban landmark, Britain's largest sculpture and an observation tower designating the London Olympic Games in 2012, designed by Anish Kapoor and Cecil Balmond. It is located in the Queen Elizabeth Park, Stratford, former main venue of the Games. It has been praised and criticized since its unveiling, though it has undoubtedly become a symbol of the modern transition of East-London and the city itself.