Szádeczky-Kardoss Elemér

Budapest, XI. kerület, XI. Budapest, Pázmány Péter sétány 1c

Budapest
XI. kerület, XI. Budapest, Pázmány Péter sétány 1c
ELTE Lágymányosi Campus - Déli Tömb első emeletén, a Biológiai...Teljes szövegELTE Lágymányosi Campus - Déli Tömb első emeletén, a Biológiai Szakgyűjtemény előtt, Gergely János szobrát követően.Kevesebb szöveg

Felállítás2003. szeptember 3.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.09.18. 17:11
A MTA Földtudományok Osztálya Szádeczky-Kardoss Elemér születésének századik évfordulója alkalmából 2003. szeptember 3-án mellszobrot avatott az ELTE Természettudományi Karán.

Szádeczky-Kardoss Elemér (1903–1984) Geológus, geokémikus, egyetemi tanárként működött.
"Diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte 1926-ban. 1927-től 1949-ig a soproni Bányászati és Erdőmérnöki Akadémia tanára, majd az 1950-ben alapított miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora volt. 1951-től 1969-ig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ásványtan-kőzettani intézete, majd a kőzettan-geokémiai tanszékvezető tanára, és 1955-től 1974-ig az MTA általa alapított geokémiai kutatólaboratóriumának igazgatójaként tevékenykedett...."
Munkásságának kiemelkedő eredménye, hogy bevezette a geokémia oktatását és a "kőzettan-geokémia terén világhírű iskolát teremtett".
Művei, publikációi (válogatás): https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1deczky-Kardoss_Elem%C3%A9r#M.C5.B1vei_.28v.C3.A1logat.C3.A1s.29
Ebből a Geokémia című kézikönyve a legkiemelkedőbb, ami a mai napig kézikönyvként használatos, mint az egyetlen, tárgyban – magyar nyelven – írt összefoglaló mű.
1950-től az MTA tagja. Kitüntetései: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1deczky-Kardoss_Elem%C3%A9r#Kit.C3.BCntet.C3.A9sei

A szocializmus idején országgyűlési képviselő volt. Kapcsolódó információk olvashatók itt: http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5968&catid=87%3Asz&Itemid=67&lang=hu
Megemlékezés és életrajzi összefoglaló ugyancsak születésének centenáriuma alkalmából a National Geographic oldalán: http://www.ng.hu/Civilizacio/2003/09/E_napon_szuletett_Szadeczky_Kardoss_Elemer_a_hazai_geokemia_megalapitoja
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1deczky-Kardoss_Elem%C3%A9r
http://tudosnaptar.kfki.hu/localhost/egyen.php?namenev=szadeczky&nev5=Sz%E1deczky-Kardoss+Elem%E9r

Kapcsolódó
Balogh János
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Szádeczky-Kardoss Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217476
Feltöltve
2015.09.18. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 15:31

217477
Feltöltve
2015.09.18. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

217478

217481
Feltöltve
2015.09.18. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

217485
Feltöltve
2015.09.18. 15:40

Göröntsér Vera 15.09.18. 15:40

217483
Feltöltve
2015.09.18. 15:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 15:32

"Szádeczky-Kardoss Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217486

217484
Feltöltve
2015.09.18. 15:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

217479
Feltöltve
2015.09.18. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

217480

217482
Feltöltve
2015.09.18. 15:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 15:32

"Szádeczky-Kardoss Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217487
Feltöltve
2015.09.18. 15:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 15:40
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.02.16. 20:58
Megérintettem a "Szádeczky-Kardoss Elemér" alkotást
17.02.15. 11:35
A "Szádeczky-Kardoss Elemér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.18. 17:11
Göröntsér Vera publikálta "Szádeczky-Kardoss Elemér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.