Budapest, Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány
További képek a Fotólistában

Budapest
Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány
A Premontrei kápolna mögött, a Művészsétányon.

Felállítás2015. szeptember 12.

Göröntsér Vera
2015.09.14. 19:02
Olvastam az ajánlót, de nem terveztem, hogy kimegyek – akár az avatásra, akár később. De csak nem jön az alkotást bemutató lap, igaz, még csak napok teltek el. Hát, mégiscsak...
Előzményeket nem ismertem, nem készültem. Fényképezés közben tűnt fel a szignó mellett a 2003-as évszám, de akkor még csak arra gondoltam, másodpéldány. Most már tudom, az alkotásnak előélete van. 2004-ben a Wass Albert Polgári Kör tervezte a Vérmezőn a szobor felállítását, kitűzött dátum is volt (2004. június 4.), de az esemény elmaradt. Az indoklás nem konkrét, ill. a Wikipédia cikkében olvasom: "...az író aggályos külpolitikai megítélésére és jogi helyzetére hivatkozva a baloldali többségű fővárosi vezetés elutasította."
Elég sok idő telt el azóta. Az író egyre több emléket kap, de riasztó, milyen ellenkezést váltott ki pl. még 2008-ban is az első egész alakos szobrának felállítása Debrecenben (ez a csatolt lapon is olvasható). Ajánlható még Kőrössi P. József ÉS c. újságban megjelent írása https://www.es.hu/cikk/2008-03-02/korossi-p-jozsef/a-wass-szoborhoz.html

Ez az alkotás tehát álmát aludta az elmúlt 11-12 évben. Most pedig magánkezdeményezésként a Művészsétány tagjai közé került. Ifj. Demeter Vilmos kezdeményezte a köztéren történő felállítását (a helyszínt a "Budapest Galéria szemlebizottsága" elfogadta) úgy, hogy nem lesz a főváros tulajdona, a költségeket is a kezdeményező állta.
Paradox helyzetnek tűnik, a Margit-sziget viták árán nem kerülethez, hanem a Fővároshoz tartozik, a 12 év után felállított szobor a többi, a Főváros felelősségi körébe tartozó alkotás között áll, ám magántulajdon. Viszont szabadon látogatható!

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (1908–1998) erdélyi magyar író és költő, de "mint az erdélyi magyar irodalom nagyját" csak halála után (Magyarországon a rendszerváltás után) "fedezték fel". Minden további részlet életéről, pályafutásáról, munkásságáról a Wikipédia cikkében olvasható. Adalék ehhez önéletrajza, ill. részletei (1979): http://www.hhrf.org/hargitanepe/2003/feb/hn030219.htm#E15E19
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert
https://www.kozterkep.hu/events/view/1603821
http://www.wassalbert.eu/?oldal=wamargitsziget
http://www.kia.hu/konyvtar/pestikert/vermezo.htm

Kapcsolódó
Wass Albert-szobor
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217203
Feltöltve
2015.09.14. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:39

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217206
Feltöltve
2015.09.14. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:40

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217209
Feltöltve
2015.09.14. 17:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:42

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217211
Feltöltve
2015.09.14. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:43

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217208
Feltöltve
2015.09.14. 17:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

217212
Feltöltve
2015.09.14. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO640

217205
Feltöltve
2015.09.14. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO320

217204
Feltöltve
2015.09.14. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:39

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217207
Feltöltve
2015.09.14. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:40

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217213
Feltöltve
2015.09.14. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:43

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217210
Feltöltve
2015.09.14. 17:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:42

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217202
Feltöltve
2015.09.14. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.14. 17:38

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
423743
Feltöltve
2020.11.09. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 12.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.09. 21:22

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
423744
Feltöltve
2020.11.09. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.09. 21:22

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447290
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447291
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/30 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447292
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447293
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447294
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/30 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24

"Wass Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447297
Feltöltve
2021.06.26. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 08:24
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.08.24. 09:26
A "Wass Albert" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.26. 08:24
7 új fotót töltöttem a "Wass Albert" műlaphoz
20.12.28. 12:27
Megérintettem a "Wass Albert" alkotást
20.11.09. 21:22
2 új fotót töltöttem a "Wass Albert" műlaphoz
17.08.08. 13:52
Megérintettem a "Wass Albert" alkotást
17.03.19. 16:39
Megérintettem a "Wass Albert" alkotást
15.09.14. 19:02
Göröntsér Vera publikálta "Wass Albert" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.