Budapest, XI. kerület, XI. Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.

Budapest
XI. kerület, XI. Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.
ELTE Lágymányosi Campus - Déli Tömb első emeletén, a Biológiai Szakgyűjtemény előtt.

Felállítás2010. december 13.

Göröntsér Vera
2015.08.30. 17:00
Nem véletlen került a mellszobor éppen itt elhelyezésre (születése napján, de nem kerek évfordulón). Gergely János (1925–2008) életművével, ebből is legfőképp az ELTE TTK Immunológiai Tanszékének létrehozójaként kötődik ide.

Ki tudná leírni a mellszobor feliratán egy szóval jelzett fő szakterületét, "immunológus": "Immunológiával, elsősorban a magasabb rendű szervezetek humorális védekezésében központi szerepet betöltő ellenanyag- molekulák, az ún. IgG (= immunglobulin) vizsgálatával foglalkozott. A világon elsők között írta le a papainérzékeny és papainrezisztens immunglobulinokat, majd megállapította azok szerkezeti sajátosságait. Később érdeklődése az immunsejteken található Fc-receptorok tanulmányozása felé fordult, nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el az Fc-gamma receptorok szabályozó funkciójának feltárásában..."

Életművének további adatai olvashatók a forrásnál jelölt cikkben, vagy Erdei Anna (ELTE Immunológiai Tanszék) szavaiból, ami nekrológként született a "Tanár úr" búcsúztatására: http://bio.elte.hu/Mkts/Gergely_J/GergelyJanos.pdf
Források:
http://nevpont.hu/view/4706

Kapcsolódó
Balogh János
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216027
Feltöltve
2015.08.29. 16:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 16:59

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216034
Feltöltve
2015.08.29. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:00

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216030
Feltöltve
2015.08.29. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

216036
Feltöltve
2015.08.29. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:01

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216028
Feltöltve
2015.08.29. 16:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 16:59

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216029
Feltöltve
2015.08.29. 16:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 16:59

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216032
Feltöltve
2015.08.29. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:00

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216037
Feltöltve
2015.08.29. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:03

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216035
Feltöltve
2015.08.29. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:01

"Gergely János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216033
Feltöltve
2015.08.29. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 17:00
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.02.16. 20:58
Megérintettem a "Gergely János" alkotást
17.02.15. 11:33
A "Gergely János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.30. 17:00
Göröntsér Vera publikálta "Gergely János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.