I. világháborús emlékmű

Pilisszentiván, Szabadság út

Pilisszentiván
Szabadság út
A plébániatemplom mellett kialakított kis téren.

Felállítás1919

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2015.09.13. 12:04
Pilisszentivánon a Szűz Mária, az Isteni Gondviselés Anyja plébániatemplom mellett áll egy emlékmű-hármas. Elsőként az I. világháborús emlékmű készült el, majd e-mellé helyezték el később a két, további emlékművet.
A településről szóló leírások külön említik őket, de ma már szinte elválaszthatatlan egységet alkotnak (ld. Hősi emlék).

Középen áll az I. világháborús emlékmű, melyet a túlnyomórészt német és magyar lakosság megoszlására tekintettel két nyelvű felirattal láttak el. Az emlékművet a leírások szerint kétszer áthelyezték, de pontosabb információt erre vonatkozóan nem találtam.
Alapítók: Pilisszentiváni Frontharcosok Szövetsége.
A Wikipédia cikke szerint ez a település állított elsőként emléket halottainak, de részint az évszám bizonytalan (1918, v. 1919), másrészt itt a Köztérképen látható Hősi emlék, amit valóban 1918-ban állítottak, ill. a hónap sem ismert. Minden esetre az biztos, hogy az elsők között voltak.
Az emlékművön 33 név olvasható, míg más információk szerint 45 elesettre emlékezik az obeliszk.
Források:
http://nemfelejtjuk.blog.hu/2012/01/07/2084_pilisszentivan
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilisszentiv%C3%A1n
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2439




Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216002
Feltöltve
2015.08.29. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:48

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
217083
Feltöltve
2015.09.12. 17:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.12. 17:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216004
Feltöltve
2015.08.29. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:50

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216003
Feltöltve
2015.08.29. 14:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:49

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216006
Feltöltve
2015.08.29. 14:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216008
Feltöltve
2015.08.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216009
Feltöltve
2015.08.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:55

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
216011
Feltöltve
2015.08.29. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 14:56
Összesen 8 fotó

Műlap története

15.09.13. 12:04
A közösség publikálta Göröntsér Vera "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.