Budapest, XII. kerület, Városmajor

A Városmajori Szabadtéri Színház mellett

Felállítás2007

I.Cs.
2008.09.01. 23:15
Az eredeti (1933) bronzból készült, de ellopták, úgyhogy kőből készült egy másolat 2007-ben. Szülővárosában, Baján is áll egy példány bronzból, arról készült a másolat.
Göröntsér Vera
2014.06.29. 19:37
Azt hiszem, nem árt összegezni a szobor történetét.
Az eredeti alkotás 1933-ban készült bronzból és a Városmajorban a nagy játszótéren helyezték el. Minden valószínűség szerint eredetileg is kútszobor volt, ahogy ez később kiderül.
A világháborúban találatot kapott, megsérült, „javítóműhelybe” került. Onnan azonban 1954-ben nem eredeti helyére, hanem a Vidámpark elé helyezték. 1982-ben (máshol 1981, v. 1983. év szerepel) visszahelyezték eredeti helyére, de színesfém tolvajok ellopták.
A főváros 2007-ben pótolta az alkotást, de most már a másolatot mészkőből készíttette el. Tehát ennek az alkotásnak a felállítási éve 2007.
Ahogy olvasom: a feladattal Fáskerti és Társa Bt.-t bízták meg és a meglévő egyedi gipsz öntőminta és a bajai bronz változat alapján készülhetett el. A "hajdan Mészáros Andor (1900–1972) által tervezett, máig megmaradt ivókúttal kombinált talapzatra" helyezték vissza.
Források:
http://www.hegyvidekujsag.eu/archivum/archivum-2008-xxxviii/rodinnel-dobogon
http://www.hegyvidekujsag.eu/kaleidoszkop/huvelyk-matyi-visszatert
és természetesen az itt olvasható vélemények, részletek.

Blogbejegyzések a műlapról
5 kővé vált mesehős Budapesten
Mirror blogja @ 2015.05.03. 09:23
Mesék, mondák, legendák kőbe vésett szereplőivel találkozhattok a főváros különböző pontjain. A mesehősöket nem csak a szájról szájra terjedő legendák és az irodalom nagyjai tették halhatatlanná. Szobrászművészek szintén megörökítették a mesekönyvek és mítoszok hőseit. Ha alap...

I.Cs. műlapja

Tagi gyűjteményben
Mesehős szobrok

Cím alapján hasonló

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10235
Feltöltve
2008.09.01. 22:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.09.01. 22:43

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10317
Feltöltve
2008.09.21. 21:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.09.21. 21:23

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10318
Feltöltve
2008.09.21. 21:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.09.21. 21:24

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10319
Feltöltve
2008.09.21. 21:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.09.21. 21:25

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10320
Feltöltve
2008.09.21. 21:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.09.21. 21:26

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24582
Feltöltve
2009.08.09. 19:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.09. 19:01

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24583
Feltöltve
2009.08.09. 19:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.09. 19:03

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24585
Feltöltve
2009.08.09. 19:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.09. 19:04

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
70604
Feltöltve
2010.11.04. 22:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.04. 22:36

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
70616
Feltöltve
2010.11.05. 02:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.05. 02:20

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
70617

75641
Feltöltve
2011.01.16. 15:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 400D DIGITAL
ƒ35/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 11.01.16. 15:47

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Környezeti ártalom: összefirkálták
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95321
Feltöltve
2011.09.26. 22:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.26. 22:54
Környezeti ártalom: összefirkálták

"Hüvelyk Matyi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95322
Feltöltve
2011.09.26. 22:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.26. 22:55
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.04.30. 09:13
A "Hüvelyk Matyi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.04.30. 09:13
A "Hüvelyk Matyi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.24. 17:33
A "Hüvelyk Matyi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.11. 20:03
A "Hüvelyk Matyi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.26. 22:55
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
11.09.26. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
11.01.16. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
10.11.05. 02:20
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
10.11.05. 02:20
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
10.11.04. 22:36
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
09.08.09. 19:56
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
09.08.09. 19:04
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
09.08.09. 19:03
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
09.08.09. 19:01
1 új fotót töltöttem a "Hüvelyk Matyi" műlaphoz
08.09.01. 23:15
I.Cs. publikálta "Hüvelyk Matyi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.