Szent Anna Máriával

Malacka (Malacky), Mierové námestie

Alternatív, helyi címek:Sv. Anna s Máriou
Angol cím:Saint Anne with Virgin Mary

Malacka (Malacky)
Mierové námestie
A városközpontban, a ferences templom melletti parkban

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2015.08.20. 20:58
A Pozsonytól északnyugatra fekvő Erdőhát a XVI - XVII. században protestáns vidéknek számított. Nagylévárdon és Ószombatban anabaptisták telepedtek meg, s élete utolsó szakaszában ezen a vidéken (Rárbok, Detrekő) tevékenykedett Bornemissza Péter író, evangélikus prédikátor is. A terület azt követően lett katolikussá, hogy a Pálffy családnak, a Habsburg-ház feltétel nélküli támogatójának kezébe került.
Malacka vára eredetileg a detrekői Balassa családé volt. Az épületet az 1652-53-ban a Pálffyak ferences kolostorrá alakították át. A város előbb a rekatolizáció központjává, majd zarándokhellyé vált. A zarándoklatok célja a ferences templom és az ott Rómából hozott kövekből épített Szent lépcső volt.
A zarándokok mielőtt bementek a templomba, a templom melletti park szobrainál imádkoztak.
E szobrok egyike Szent Annát ábrázolja, amint lányát (Jézus anyját) olvasni tanítja. Az alkotás valószínűleg az 1700-as években készült.
Források:
Malackáról:
Ipolyi Arnold: Fehér-hegységi útiképek, Madách-Posonium, 2004, 86. p.
Karácsonyi János: Szt Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. MTA, Budapest, 199.p.



Cím alapján hasonló

"Szent Anna Máriával" c. alkotás fotói

Település
Malacka (Malacky)
Feltöltő
Azonosító
215235
Feltöltve
2015.08.20. 16:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.20. 16:47

"Szent Anna Máriával" c. alkotás fotói

Település
Malacka (Malacky)
Feltöltő
Azonosító
215236
Feltöltve
2015.08.20. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ430/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.20. 16:50

"Szent Anna Máriával" c. alkotás fotói

Település
Malacka (Malacky)
Feltöltő
Azonosító
215237
Feltöltve
2015.08.20. 16:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ430/100 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.20. 16:53

"Szent Anna Máriával" c. alkotás fotói

Település
Malacka (Malacky)
Feltöltő
Azonosító
215238
Feltöltve
2015.08.20. 19:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ430/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.20. 19:09

"Szent Anna Máriával" c. alkotás fotói

Település
Malacka (Malacky)
Feltöltő
Azonosító
215239
Feltöltve
2015.08.20. 19:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.20. 19:11
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.08.20. 20:58
Orbán Róbert publikálta "Szent Anna Máriával" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.