Allegorikus nőalakok

Budapest, V. kerület, Szent István tér 15

Alternatív, helyi címek:A Szent István tér 15. szobrai
Angol cím:Allegorical Women

Budapest
V. kerület, Szent István tér 15
A Bazilikától bal oldalra lévő harmadik ház.

Felállítás1869

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2015.08.17. 23:28
A Bazilika tőszomszédságában lévő eklektikus bérház 1868-69 között épült Leitner Márk papírkereskedő számára. Tervezte Schusbek Pál. Az épület hamarosan Hecht Jónás textilnagykereskedő tulajdonába került - erről tanuskodik a fennmaradt gyönyörű Lajta Béla-féle szecessziós üzletportál 1907-ből ("Hecht Jónás és fia" volt a homlokzatra írva).

Az érintett szobrok fent vannak a 3. emelet magasságában, és kettesével álldogálnak a ház mindkét szélén. A korszak felfogásának megfelelően négy fontos fogalmat jelenítettek meg:
a jobbra lévő két nőalak talán a Tudást (könyv) és a Hajózást (vasmacska), ez utóbbi a másik kezében lévő kerükeión miatt emellett Hermészhez is kapcsolható. Az ellentétes oldalon lévő harmadik fiugra a Gépészetet (fogaskerék), a negyedik pedig könnyen lehet, hogy magát a papíripart szimbolizálta, hiszen egyik kezében egy papírtekercs van - (sajnos a másik keze letörött, így nem tudjuk abban mit tarthatott).
Források:
Adalékok a Lipótváros történetéhez
További linkek
http://www.urbface.com/budapest/a-leitner-berhaz

Feles Elek műlapja



Cím alapján hasonló

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215076
Feltöltve
2015.08.17. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:41

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215077
Feltöltve
2015.08.17. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:42

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215078
Feltöltve
2015.08.17. 22:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:43

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215079
Feltöltve
2015.08.17. 22:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:43

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215080
Feltöltve
2015.08.17. 22:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:45

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215081
Feltöltve
2015.08.17. 22:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:46

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói

Szent István tér 15.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215082
Feltöltve
2015.08.17. 22:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.17. 22:46
Szent István tér 15.
Összesen 7 fotó

Műlap története

14 perce
Megérintettem az "Allegorikus nőalakok" alkotást
19.03.25. 13:36
Megérintettem az "Allegorikus nőalakok" alkotást
19.02.18. 18:58
Megérintettem az "Allegorikus nőalakok" alkotást
16.01.12. 15:38
Megérintettem az "Allegorikus nőalakok" alkotást
15.10.06. 15:34
Megérintettem az "Allegorikus nőalakok" alkotást
15.08.28. 11:14
Az "Allegorikus nőalakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.17. 23:28
Feles Elek publikálta "Allegorikus nőalakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.