Flóra, a tavasz istennője

Nagymágocs, Szentesi út 2.
Archív képek

Angol cím:Flora, the Goddess of Spring

Nagymágocs
Szentesi út 2.
A kastély télikertjében

Avatás1995
Avatás1771

Kovács Attila (restaurátor)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Verrasztó Gábor
2015.08.17. 21:13
A nagymágocsi Károlyi-kastély angolkertjében eredetileg nyolc római mitológiai alak, illetve isten szobra állt. A múlt század kilencvenes éveire azonban három teljesen elpusztult.

A formára nyírt bokrok közötti „belső körben” felállított, a négy évszak allegorikus figurái közül Flóra a virágok és a tavasz római istennője.

Flóra szobrát 1995-ben a többivel együtt lebontották és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Szegedi Műemlék-helyreállító üzeme Hódmezővásárhelyre szállíttatta, talapzatán ekkor még ki lehetett olvasni az 1771-es évszámot. A dátum azt valószínűsíti, hogy a szobor már gróf Károlyi Alajos régi kastélyának kertjét is díszítette.

A négy szobor közül Flóra maradt meg a legszebb állapotban (jobb keze hiányzott, a virágcsokor és ruházata volt sérült).
Miután Kovács Attila szobrász-restaurátor az eredeti ábrázolásnak megfelelően rekonstruálta a homokkőből készült istennőt, nem eredeti helyén, hanem a kastély télikertjében állították fel.
Források:
Kovács Attila szobrász-restaurátor közlése (Budapest)

Cím alapján hasonló

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215059
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2015.08.17. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:48
2014. október

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215054
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2015.08.17. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:47
2014. október

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215060
Feltöltve
2015.08.17. 20:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:48

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215053
Feltöltve
2015.08.17. 20:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:46

Archív fotók

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215055
Feltöltve
2015.08.17. 20:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:47
Archív felvétel

215058

215063
Feltöltve
2015.08.17. 20:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:48
Archív felvétel

"Flóra, a tavasz istennője" c. alkotás fotói

A rekonstruált szobor
Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215056
Forrás
Kovács Attila

215061

215062

Képeslap
Alkotó
Kovács Attila (restaurátor)
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
215064
Forrás
Arcanum
Feltöltve
2015.08.17. 20:49

Verrasztó Gábor 15.08.17. 20:49

215065

Összesen 12 fotó

Műlap története

15.08.17. 21:13
Verrasztó Gábor publikálta "Flóra, a tavasz istennője" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.