Szent István-emlékjel

Székesfehérvár, Városház tér

Alternatív, helyi címek:Szent István ligatúra

Székesfehérvár
Városház tér
Az alkotás a Városház téren, a Püspöki Palota előtt található.

Felállítás2015. augusztus 14.

Vas Éva (tervező)
Hoffer Ottó (tervező)
Molnár Attila (kőfaragó)
Kovács Alina (kőfaragó)

Aerdna
2015.08.17. 09:30
2015. augusztus 14-én, pénteken este 20 óra 30 perckor a Székesfehérvári Királyi Napok megnyitásával egyidejűleg adták át Székesfehérváron, a Városház téren a Szent István-emlékjelet, melyen Szent István aláírását láthatjuk.

A megnyitó alkalmával beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, és Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András beszédében kiemelte, hogy szerettek volna ide a főtérre egy olyan ajándékot, mely kifejezi, hogy Szent István városában vagyunk. Ez az emlékjel azért fontos, mert ha elhaladunk mellette, akkor ez a történelmi tény nagy valószínűséggel eszünkbe fog jutni.

Az emlékjelet az Otti Manufactura Kft. készítette, melynek tagjai jelen voltak az eseményen. Az emlékjel mészkőből készült, felirata latinul: „Signum dom Stephani incliti regis”. Jelentése: István úr, a kiváló király jele.

Az emlékjelet az egykori Millenniumi emlékjel helyén helyezték el.

Az emlékjelet Vas Éva és Hoffer Ottó tervezte, a város főépítészének, Lantay Attilának ellenőrzése mellett, és Molnár Attila és Kovács Alina faragták készre.
Források:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/18-szekesfehervari-kiralyi-napok
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_156783
http://magyarhirlap.hu/cikk/32994/Elkezdodtek_a_Szekesfehervari_Kiralyi_Napok
Az Otti Manufactura közlése.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214809
Feltöltve
2015.08.14. 22:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.14. 22:40

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214810
Feltöltve
2015.08.14. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.14. 22:41

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214811
Feltöltve
2015.08.14. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.14. 22:42

214812

214813
Feltöltve
2015.08.14. 22:43

Aerdna 15.08.14. 22:43

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214814
Feltöltve
2015.08.14. 22:45

Aerdna 15.08.14. 22:45

214815

214816
Feltöltve
2015.08.14. 22:46

Aerdna 15.08.14. 22:46

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214817
Feltöltve
2015.08.14. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.14. 22:47

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
214828
Feltöltve
2015.08.14. 22:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.14. 22:53

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
219855
Feltöltve
2015.10.05. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.10.05. 20:38

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
287333
Feltöltve
2017.08.13. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.13. 10:28

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
287334
Feltöltve
2017.08.13. 10:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.13. 10:29

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
287335
Feltöltve
2017.08.13. 10:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ56/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.13. 10:29

"Szent István-emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotók
Vas Éva (tervező)Hoffer Ottó (tervező)Molnár Attila (kőfaragó)Kovács Alina (kőfaragó)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
328374
Feltöltve
2018.10.21. 18:09
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/2079 • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.10.21. 18:09
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.12.07. 11:32
Megérintettem a "Szent István-emlékjel" alkotást
18.10.21. 18:09
1 új fotót töltöttem a "Szent István-emlékjel" műlaphoz
17.08.13. 10:29

17.08.13. 10:28
1 új fotót töltöttem a "Szent István-emlékjel" műlaphoz
17.04.24. 13:41
Megérintettem a "Szent István-emlékjel" alkotást
15.10.05. 20:38
1 új fotót töltöttem a "Szent István-emlékjel" műlaphoz
15.09.09. 19:36
A "Szent István-emlékjel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.17. 09:30
A közösség publikálta Aerdna "Szent István-emlékjel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.