Gyarmati István emléktáblája

Gyula, Várkert utca 2.

Alternatív, helyi címek:Dr. Gyarmati István emléktáblája

Gyula
Várkert utca 2.
A Várfürdő bejárata mellett

Felállítás2015. március 19.

Csőke Péter (kőfaragó, közreműködő)

Nyul Imre
2015.08.10. 00:03
A Várfürdő főbejárata mellett található dr. Gyarmati István egykori kórházigazgató, a Gyulai Várfürdő fejlesztésében jelentős szerepet vállaló orvos tiszteletére felállított domborműves emléktábla.
Az emléktáblát 2015. március 19-én avatták fel, melyet Szőke Sándor szobrászművész és Csőke Péter kőfaragómester készített.
Az emléktábla felső részén dr. Gyarmati István portréja látható.
Az alatta levő szöveg szépen leírja a kórházigazgató munkásságát:

DR. GYARMATI ISTVÁN
1908-1985
Gyula város Kiváló Polgára (posztumusz)
osztályvezető főorvos, kórházigazgató
Dr. Gyarmati István köztiszteletben álló gyulai polgár volt,
orvosi hivatását a legmagasabb szinten végezte.
Munkásságát a Magyar Fogorvosok Egyesülete Kende-díjjal jutalmazta.
Saját vagyonával is támogatva, vezető szerepet töltött be a
Várfürdőt fejlesztő bizottságban és a bővítés szervezésében.
Korát évtizedekkel megelőzte a gyulai fürdőgyógyászat és a
gyógyturizmus elindításában. Lokálpatriótaként a gyulai sportélet
és a helyi Református Egyházközösség nagy mecénása volt.
A gyulai fedett fürdő létrehozásának 50. évfordulóján állíttatta:
Gyula Város Önkormányzata.
a Gyulai Várfürdő Kft. és az
Október 23. Alapítvány
Gyula, 2015. március 20.

Az emléktábla avatás meghívója:
http://varfurdo.hu/meghivo-dr-gyarmati-istvan-tiszteletere-allitott-emlektabla-avato-unnepsegre/

Video az avatásról:
https://www.youtube.com/watch?v=nfjedYf9xSQ
Források:
http://www.gyulaihirlap.hu/106064-emlektablat-allitottak-dr-gyarmati-istvan-tisztele
http://oktober23alapitvany.hu/?cat=8
Kocsis János idegenvezető

Nyul Imre műlapja


Cím alapján hasonló

"Gyarmati István emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Gyarmati István emléktáblája
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214325
Feltöltve
2015.08.09. 21:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 21:07
Dr. Gyarmati István emléktáblája

"Gyarmati István emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Gyarmati István emléktáblája
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214323
Feltöltve
2015.08.09. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 21:06
Dr. Gyarmati István emléktáblája

"Gyarmati István emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Gyarmati István emléktáblája
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214322
Feltöltve
2015.08.09. 21:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 21:06
Dr. Gyarmati István emléktáblája

"Gyarmati István emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Gyarmati István emléktáblája
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214324
Feltöltve
2015.08.09. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 21:06
Dr. Gyarmati István emléktáblája
Összesen 4 fotó

Műlap története

22.10.08. 21:19
A "Gyarmati István emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.31. 12:06
A "Gyarmati István emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.31. 11:56
A "Gyarmati István emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.31. 15:18
Megérintettem a "Gyarmati István emléktáblája" alkotást
17.10.04. 23:51
Megérintettem a "Gyarmati István emléktáblája" alkotást
15.08.10. 00:03
Nyul Imre publikálta "Gyarmati István emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.