Budapest, XI. kerület, Budai alsó rakpart
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Budai alsó rakpart
A Petőfi-híd Budai hídfőjénél álló A38-as hajó elején.

Felállítás2003

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.08.11. 16:04
Ha jól emlékszem, az alkotó adatai után kutattam és mint ilyenkor rendszerint, átfutottam a köztéri alkotásokat, amik hozzá köthetők és esetleg elérhetők.
Az alkotás elhelyezésénél fogva nem túl fotogén. Vagy az, de igazán rendhagyó a hely, ahol áll, mint amilyen rendhagyó készítésének módja, körülményei.

Az: A38-as hajó. Sokszor találkoztam hírlevelekben a hajó nevével, de soha nem jutottam el egy programra sem, amit bánok.. Pedig a kínálat sokrétű: kiállítások, koncertek (jazz!), rendezvények színtere. Így például helyet ad irodalmi, képzőművészeti és filmes, akár kísérletező programoknak is.
Múltja: Artemovszk 38 /hajótípus/ "...a szocialista realista ipari tervezés és hajóépítés egy fejezetének emlékét őrzi". 1968-ban épült, eredetileg ukrán kőszállító. Két évre volt szükség az átépítéshez, a barátságos és jól kihasználható terek kialakításához úgy, hogy magas technológiai színvonalon legyen képes a kitűzött célok megvalósításához. Minden további (és az eddigiek forrása): https://www.a38.hu/hu/a-hajorol/az-a38-tortenete

A szobor a hajó része – minden értelemben. Mint hallottam, ott készült, a bontás-építés munkafolyamatának eredményeként. Anyaga az elbontott részekből származik. Most: vigyázó őrszem a kultúra hajójának elején.
Az alkotó pályája elején a Gébárti Nemzetközi Művésztelep többszörös résztvevője volt, hegesztett vasfigurái itt tűnnek fel először.
Róla írják: "... nem a divatos fogások követője, távol áll tőle a közhelyes megfogalmazás. Szobrain a sötétszürke és fekete matt szín az olaj ráégetésének, a sajátos patina pedig a rozsdamaró-szer kénye-kedvének eredménye, mely rendkívül kifejező momentum. A művész ránk bízza, hogy eldöntsük vajon természetes korrózió, vagy szándékosan roncsolt felületek szemlélői vagyunk-e. Alkotásaira jellemző a sorozatszerűség, az archaikus jelleg, a tartalom és forma koherenciája, a konvenciókat megbolygató, már-már brutálisan expresszív/agresszív megfogalmazás."

Később: "Drabik István szobrai meditációt igénylő, nehezen emészthető alkotások, melyek első ránézésre fájdalmat okozhatnak, megértésükhöz idő és kitartás kell.
Az ókorban gyökerezik az a meggyőződés, miszerint egy művész jelleme és műveinek jellege kölcsönösen összefügg. ...minden műalkotás magán viseli alkotója személyiségének bélyegét, a stílus kétségkívül árulkodik az emberről, ám egy mű nem tekinthető az alkotó tükörképének. Mindenki pontosan aszerint fogadja vagy veti el a vizuális dokumentumokat, ahogy céljai megkívánják…" (Simonffy Szilvia: Vasat vassal… Drabik István szobrairól) http://www.jamk.hu/ujforras/030829.htm
Források:
Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010 (2010)
http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch08s125.html
http://www.jamk.hu/ujforras/030829.htm
http://www.kultura.hu/kepzo/drabik-istvan-szobrok

Cím alapján hasonló

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214212
Feltöltve
2015.08.07. 21:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:39

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214213
Feltöltve
2015.08.07. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:40

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214214
Feltöltve
2015.08.07. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

214216
Feltöltve
2015.08.07. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:41

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214215
Feltöltve
2015.08.07. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ130/10 • 1/320 • ISO250

214217
Feltöltve
2015.08.07. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ130/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:41

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214218
Feltöltve
2015.08.07. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:42

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214219
Feltöltve
2015.08.07. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:43

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214220
Feltöltve
2015.08.07. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:44

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214222
Feltöltve
2015.08.07. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

214221

214223
Feltöltve
2015.08.07. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 21:44

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
249306
Feltöltve
2016.08.10. 21:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 21:36

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
249307
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2016.08.10. 21:39
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C725UZ
ƒ34/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 21:39
2008. július

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
249308
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2016.08.10. 21:40
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C725UZ
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 21:40
2008. július

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
249328
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.08.10. 23:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ80/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 23:41
2010. július

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
249329
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.08.10. 23:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 23:42
2010. július

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
507928
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2022.11.08. 06:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 174.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.08. 06:55
2018. szeptember

"Orrszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538352
Feltöltve
2023.09.17. 09:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 66.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.17. 09:21
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.17. 09:21
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
22.11.08. 06:55
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
18.12.08. 11:22
Megérintettem az "Orrszobor" alkotást
18.07.23. 19:28
Megérintettem az "Orrszobor" alkotást
17.07.10. 20:03
Megérintettem az "Orrszobor" alkotást
17.02.13. 15:57
Megérintettem az "Orrszobor" alkotást
16.08.10. 23:42
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
16.08.10. 23:41
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
16.08.10. 21:40
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
16.08.10. 21:39
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
16.08.10. 21:36
1 új fotót töltöttem az "Orrszobor" műlaphoz
15.08.11. 16:04
Göröntsér Vera publikálta "Orrszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.