Budapest, XI. kerület, Dayka Gábor utca 3.

Budapest
XI. kerület, Dayka Gábor utca 3.
A bejárattók, a Recepciót követő kávézón át a kertbe lépve látható az alkotás

Felállítás1991

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.08.05. 20:20
Éppen csak erre vitt az utam, egy másik alkotást kerestem a szomszédban. Benéztem, mint szokásom. Valamiért megütközés nélkül fogadják látszólag ok nélküli nézelődésemet, de kérdésemre készségesen hagyják, hogy fényképezzek... és mesélnek.
Itt ugyan nem sokat, de azt megtudtam, akkor milyen szépséges volt, amikor még a medencében víz is volt, működött a szökőkút. Azt hiszem, el tudom képzelni.
Azt is megtudtam, a szálloda nagy felújításon ment át, ha jól emlékszem 2004-ben. Ezért úgy gondoltam, az alkotás is akkor került a kertbe, de tévedtem.
Szignót nem találtam, de email-címet kaptam, amire két nap múlva már jött is a válasz az alkotóról. Ez ugyan már inkább visszaigazolás volt, mert időközben megtaláltam a Wehner-cikket, aminek alapján biztosra mehettem. (A megszokott források itt elakadtak, az alkotást sem az Artportalon, de még a Wehner-katalógusban sem jegyzik... na jó, a Tankönyvtárban mégiscsak megtalálható).

Nagy meglepetés volt a láthatóan tenger-parton, lazán és csinosan (túl csinosan), szépségének megrendíthetetlen tudatában heverésző nő alakja. Egy dombocskán fekszik, körben kagylók és vízi lények elhagyott páncéljai. Mindössze egy rejtőzködő monokinire futotta, de rövid hajjal díszített fejét felcsapva szemlélődik, vagy éppen fogadja az őt csodáló tekinteteket.
Wehner Tibor mélyebben átgondolt, műértő szavai: "...buja érzékiséggel megmintázott kútfigura-női akt visszafordított feje pontos személyiségképleteket, s egyben koranalízist szintetizál egy passzivitásba süllyedő, reménytelenségekbe sodró korszak kilátástalan léthelyzetét visszhangozva."

Az alkotó szomorúan rövid élete és munkássága során ez az alkotás (legjobb tudásom szerint) közel egyedülálló. Egy művéről tudhatunk, a Vasváron felállított Táncosnő https://www.kozterkep.hu/~/25448/Tancosno_Vasvar_2014.html# szobráról, ami számomra összehasonlíthatónak tűnik. Érdekes módon az is "Kútfigura"-ként kezdte pályafutását, mint műlapján olvasható.

2020. 08. 04-én meglepődve tapasztaltam, hogy ez a kútfigura egyben az azonos évben, Camberra (nagykövetség) számára készült Szókratész megkísértése c. alkotás nőalakja. Kép látható róla a szobrászművész emlékére létrehozott alapítvány honlapján: http://torok-richard-alapitvany.hu/eletmu/#!gallery-sc1_28-372
Források:
http://bparchiv.hu/id-440-wehner_tibor_budapesti_szobormuvek.html

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213800
Feltöltve
2015.08.03. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:48

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213802
Feltöltve
2015.08.03. 14:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:49

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213801
Feltöltve
2015.08.03. 14:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:49

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213803
Feltöltve
2015.08.03. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:50

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213806
Feltöltve
2015.08.03. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

213822
Feltöltve
2015.08.03. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO640

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:54

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213808
Feltöltve
2015.08.03. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:50

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213821
Feltöltve
2015.08.03. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:54

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213823

213818
Feltöltve
2015.08.03. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:52

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213819
Feltöltve
2015.08.03. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:53

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213820
Feltöltve
2015.08.03. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.03. 14:54

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214355
Feltöltve
2015.08.10. 14:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.10. 14:11

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214356
Feltöltve
2015.08.10. 14:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.10. 14:11
Összesen 14 fotó

Műlap története

15.08.10. 14:11
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
15.08.10. 14:11
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
15.08.05. 20:20
Göröntsér Vera publikálta "Kútfigura" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.