Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei

Budapest, V. kerület, Türr István utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A Pesti Hazai Takarékpénztár Türr István utcai oldal díszítményei

Budapest
V. kerület, Türr István utca
A Belváros legforgalmasabb helyén, a Vörösmarty tér felől közelíthető...Teljes szövegA Belváros legforgalmasabb helyén, a Vörösmarty tér felől közelíthető meg a háztömb, aminek túlsó, a Deák F. utcával párhuzamos oldalára esik ez az épületrész.Kevesebb szöveg

Felállítás1915

Göröntsér Vera
2015.07.31. 21:00
A többfunkciós, összetett, szerkezetileg is bonyolult épület, amit Alpár Ignác kalapjának is neveznek 1911-től 1915-ig épült. Ennek részletei a csatolt lapon olvashatók.
Úgy döntöttem, egyenlőre "ugrom" a Váci utcai oldal domborműveit és rögtön a Türr utca felőli oldalt veszem sorra, mindezt a kontraszt kedvéért. Az itt látható domborművek ti. egészen más jellegűek, pedig az épület ugyanaz, ugyanúgy az egykori pénzintézethez tartozik.
De – ahogy írtam – a megrendelő kérésére az emeleti részen nagy méretű bérlakásokat alakítottak ki, amik még cseléd-, és inasszobával is rendelkeztek. A bejárat pedig itt volt, innen vezetett a lépcsőház a lakásokhoz.
A kontraszt tehát,a funkcióból adódik, míg itt is igaz, hogy a plasztikai díszítményeket Maróti Géza jegyzi, éppen csak a kőfaragó munkákat végezte más a Magyar Építőművészet dokumentumai szerint (ld. 2. forrás).

A lekerekített sarokrészen átnyúlik a Váci út felől a szoborcsoport, de a díszítés jórészt a kapu köról csoportosul. Kedvencem a felfelé kiteljesedő díszítmények sorát tartó két, sajátosan megformált "Atlasz". Figurájuk között virul egy rózsákkal teli bőségkosár, míg a kapu ívét lezáró párkányon tornyosodó bőségsarukat és a felettük párban álló, munkájuk alól felmentett, kariatidákra emlékeztető (de valójában inkább férfi) figurákat tartják erejüket megfeszítve.
E-közben minden résztvevőt beborít, körbefon és összeköt a rózsafüzér... kivéve a kis Atlaszokat, akik körül inkább egy láncra emlékeztető fonat tekereg. Azt látom azonban, a bőségkosár mellől valamikor "lecsaltak" egy-egy puttót, akik közrefogták http://vpublic.omikk.bme.hu/epmuv/index.php?page=cut&id=11622

Mint olvasom, az épület belsejének kialakítása ugyancsak pompával, míves munkával és méltó partnerekkel készült, békebeli, igényes, kiegyensúlyozott hangulat jellemzi.
Források:
Ács Piroska (szerk.)/Gerle János: Maróti Géza 1875-1941 "Mi vagyunk Atlantisz"
http://epiteszforum.hu/alpar-ignac-regi-uj-kalapja-a-vaci1-endoszkopiaja
http://vpublic.omikk.bme.hu/epmuv/index.php?page=article&id=14187
http://vpublic.omikk.bme.hu/epmuv/index.php?page=cut&id=11617

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213574
Feltöltve
2015.07.30. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.30. 17:33

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213575
Feltöltve
2015.07.30. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

213576

213577

213578
Feltöltve
2015.07.30. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.30. 17:33

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213579
Feltöltve
2015.07.30. 17:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.30. 17:34

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213580
Feltöltve
2015.07.30. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.30. 17:35

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213582
Feltöltve
2015.07.30. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO800

213581
Feltöltve
2015.07.30. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

213583
Feltöltve
2015.07.30. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

213584

213585
Feltöltve
2015.07.30. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.30. 17:35

Archív fotók

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Építő Ipar - Építő Művészet, 1915-06-27 "[...] Maróti Gézáról akarok hálásan megemlékezni a homlokzatok fődíszét képező szobor- domborművek r...Teljes szövegÉpítő Ipar - Építő Művészet, 1915-06-27
"[...] Maróti Gézáról akarok hálásan megemlékezni a homlokzatok fődíszét képező szobor- domborművek ritka szép megmintázásáért és faragásáért. [...]
Alpár Ignác. "Kevesebb szöveg
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378659
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/en/view/BME_EpitoIpar_1915/?pg=212&layout=s
Évszám
1915
Feltöltve
2019.10.15. 20:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.10.15. 20:57
1915, Archív felvétel
Építő Ipar - Építő Művészet, 1915-06-27 "[...] Maróti Gézáról akarok hálásan megemlékezni a...Teljes szövegÉpítő Ipar - Építő Művészet, 1915-06-27
"[...] Maróti Gézáról akarok hálásan megemlékezni a homlokzatok fődíszét képező szobor- domborművek ritka szép megmintázásáért és faragásáért. [...]
Alpár Ignác. "Kevesebb szöveg

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. alkotás fotói

A mára hiányzó puttók
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378663
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/en/view/BME_EpitoIpar_1915/?pg=212&layout=s
Évszám
1915
Feltöltve
2019.10.15. 21:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.10.15. 21:10
1915, Archív felvétel
A mára hiányzó puttók
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.09.05. 13:27
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
22.11.22. 14:32
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
20.09.18. 13:12
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
19.10.15. 21:10
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" műlaphoz
19.10.15. 20:57
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" műlaphoz
18.12.09. 17:41
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
18.11.23. 17:19
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
18.10.30. 15:06
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
18.07.06. 22:47
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
17.05.26. 11:20
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
16.03.13. 12:58
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
15.12.24. 11:02
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" alkotást
15.07.31. 21:00
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; déli oldal díszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.