Függesztett térkonstrukció

Nagykanizsa, Rozgonyi utca 19

Alternatív, helyi címek:Térplasztika

Nagykanizsa
Rozgonyi utca 19
A Batthyány Lajos Gimnázium aulájában van elhelyezve a térplasztika.

Felállítás1985

Bodóczky István (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Móritz István
2015.08.10. 21:59
A gimnázium aulájában elhelyezett térplasztika, az igazgató elmondása szerint, a múlt, a jelen és a jövő együttesét szimbolizálja. A falon lévő lapokon szereplő ókori írásjelekhez hasonlatos felíratok a múltat, az iskola tanulói, tanárai a jelent, míg a felfüggesztett repülőgép térplasztikája a jövőt fejezik ki.
Bodóczky István munkásságáról így ír az artportal.hu: "Függesztett térplasztikái, közismert "sárkányai" ugyanis a szobrászat és a festészet sajátos transzmutációi, lebegő síkok vagy éppen festett terek - a japán papírból, bambuszból készített lucidus, "szárnyaló" konstrukciók térrel foglalkoznak, de súly nélkül, sem nem szobrok, sem nem festmények, hanem olyan, a minimal arttal, vagy Rothko, Malevics, Mondrian az abszolút redukcióra való törekvésével rokonítható "érzéki konceptek", melyek épp annyira alkalmasak egy hangulati, meditatív elem univerzalizálására, mint amennyire reflektálnak a médiumbeli, műfaji korlátokra."
Források:
Balogh László igazgató, Batthyány Lajos Gimnázium
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bodoczky-istvan-386
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/525




Cím alapján hasonló

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213497
Feltöltve
2015.07.29. 19:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:36

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213496
Feltöltve
2015.07.29. 19:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:32

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213498
Feltöltve
2015.07.29. 19:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ34/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:36

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213500
Feltöltve
2015.07.29. 19:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:38

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213501
Feltöltve
2015.07.29. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:39

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213507
Feltöltve
2015.07.29. 19:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:45

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213508
Feltöltve
2015.07.29. 19:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 19:45

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213536
Feltöltve
2015.07.29. 22:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 22:23

"Függesztett térkonstrukció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodóczky István (festőművész)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213537
Feltöltve
2015.07.29. 22:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.07.29. 22:23
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.08.12. 23:37
A "Függesztett térkonstrukció" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.10. 21:59
A közösség publikálta Móritz István "Függesztett térkonstrukció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.