Mátraszentimre, Széchenyi István utca 2.

Mátraszentimre
Széchenyi István utca 2.

Felállítás2015. július 25.


SBB
2015.08.02. 15:52
"Mátraszentimrén hűséggel őrzik annak emlékét, hogy Sík Sándor piarista tartományfőnök és költő 1949 és 1959 között nyaranta hosszú heteket töltött a faluban; ennek emlékére július 25-én felavatták Sík Sándor mellszobrát."

"Sík Sándor számos verse Mátraszentimrén keletkezett vagy ottani élményeit örökíti meg. 1983 óta nevét emléktábla őrzi a templom bejáratánál, most pedig az önkormányzat (a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával) fölállítatta a piarista költő mellszobrát, amely az őt ábrázoló első köztéri emlékmű. Sütő Ferenc szobrászművész alkotása a templomkertben található."

Ha az utcáról belépünk a templomkertbe, különleges hangulat fogad bennünket. A külvilágtól elzárt, harmonikus, mégis nyitott atmoszférát teremt az alkotás, ami teljes összhangban van környezetével. A posztamensen Sík Sándor Ments meg Uram! c. versét olvashatjuk, ami örök érvényű üzenetet fogalmaz meg, fejlődésre, nyitottságra ösztönöz.

Sík Sándor
Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtelen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram, koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram, megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hülni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap, Uram, hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!
Források:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/matraszentimren-folavattak-sik-sandor-elso-kozteri-szobrat

SBB műlapja


Cím alapján hasonló

"Sík Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
213654
Feltöltve
2015.07.31. 21:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-2
ƒ25/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

SBB 15.07.31. 21:55

"Sík Sándor" c. alkotás fotói

A képen Sütő Ferenc szobrászművészt, a szobor alkotóját is láthatjuk
Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
213655
Feltöltve
2015.07.31. 22:01
Képinfó
Alkotó a képen
(Sütő Ferenc)
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-2
ƒ25/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

SBB 15.07.31. 22:01
A képen Sütő Ferenc szobrászművészt, a szobor alkotóját is láthatjuk

"Sík Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
213657
Feltöltve
2015.07.31. 22:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-2
ƒ25/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

SBB 15.07.31. 22:06

"Sík Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
213658
Feltöltve
2015.07.31. 22:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-2
ƒ25/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

SBB 15.07.31. 22:26
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.08.02. 15:52
A közösség publikálta SBB "Sík Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.