Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

Léva (Levice), ul. SNP
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Honvédemlék

A városi temető

Felállítás1871

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Nyul Imre
2015.07.27. 00:05
Lévát második városomnak tartom, ide mindig hazamegyünk. Itt született Édesapám, itt éltek nagyszüleim és Édesapám testvérei. Mióta ők elhunytak, már ritkábban és rövidebb ideig tartózkodok Léván. A város az utóbbi években nagyon megváltozott. Idén kedves rokonaim kalauzolásával felkereshettem a város néhány nevezetességét.
A lévai magyarság jelképévé vált az emlékmű, ami a nagy vadgesztenyefáktól zöldellő, árnyas Lévai temetőben található. Ha a temetőben jártunk, az emlékművet is minden alkalommal felkerestük.
1849-ben a lévai Dobó-kastélyban székelt Görgey tábornok. Innen, illetve a lévai vár tornyából irányította a közeli nagysallói csatát.
A csata sebesültjeit a lévai kórházba szállították. Itt kolerajárvány tört ki. Ennek következtében több mint száz katona hunyt el. A halottakat közös sírba helyezték a lévai köztemetőben.
A sírhelyre 1871-ben a lévai magyar hölgyek emeltették az emlékművet. Az emlékmű a szórványban élő lévai magyar közösség fontos színtere. Nemzeti ünnepeink alkalmából rendszeresen itt tartják meg a méltó megemlékezéseket.
Gránitalapon álló, mészkőből faragott obeliszk kb 3,5 méter magas. A mészkő első oldalába fehérmárvány-lapot illesztettek, melynek a szövege:

AZ 1849 ÉVI ÁPRIL HÓ 19-KÉN
NAGY-SALLÓNÁL
VIVOTT CSATÁBAN MEGSEBESÜLT,
S LÉVÁN ELHALT HONVÉDEK
EMLÉKÉRE ÁLÍTÁK
LÉVA HÖLGYEI
1871-ÉVBEN
Csatájok a védelmezett
Népjog csatája volt,
Melyet szent eskű, szent kötés
Ellen zsarnok tiport.

Az obeliszk felső részében tölgyfalevél koszorúban az 1848-as évszám olvasható.
Az emlékművet 14 faragott kőoszlophoz erősített lánccal övezeték.
A lépcsőzetet jelenleg visszabontották.
Az utóbbi időben a sírhely állaga erősen megromlott. Most a Lévai Magyar Asszonyok Ligája közadakozásra hívott fel mindenkit, hogy megmentsék a lévaiak számára fontos nemzeti örökséget.
Első lépésben az eredeti terméskő lépcsőzetet állítják vissza a beton helyett. Jelenleg ez a munka folyamatban van. http://www.felvidek.ma/felvidek/regio/55184-elkezdodott-a-levai-1848-49-es-emlekmu-felujitasa

Léváról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9va
Források:
Novák Mezőlaky Margaréta: Léva. Madách Egyesület 2014
http://www.leva.eoldal.hu/fenykepek/emlekhelyek/nagysalloi-csata-emlekmuve-levan/
http://www.szabadujsag.com/fogjunk-ossze-a-levai-1848-as-emlekmu-megmenteseert/
Szlovákiai rokonaim

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213150
Feltöltve
2015.07.26. 23:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:21
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213152
Feltöltve
2015.07.26. 23:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:25
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213153
Feltöltve
2015.07.26. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:26
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213154
Feltöltve
2015.07.26. 23:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:27
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213157
Feltöltve
2015.07.26. 23:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:29
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213155
Feltöltve
2015.07.26. 23:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:28
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213156

Archív fotók

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213158
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.26. 23:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:30
Archív felvétel
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213159
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.26. 23:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.26. 23:31
Archív felvétel
Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván

"Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. alkotás fotói

Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván
Megkopott felirat
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213160

Beton lépcsővel
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
213161

2008
Település
Léva (Levice)
Feltöltő
Azonosító
214362
Fotózva
2008. július
Évszám
2008
Feltöltve
2015.08.10. 16:10
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.10. 16:10
2008. július
2008
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.07.27. 00:05
Nyul Imre publikálta "Nagysallói csata hőseinek emlékműve Léván" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.