Debrecen, Szent Anna utca 15.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Imre Csáky

Debrecen
Szent Anna utca 15.
A Szent Anna székesegyház előtt áll.

Avatás2015. július 26.

TundeK62
2015.07.25. 23:00
A holnapi nap folyamán, nem egészen 12 óra múlva fogják felszentelni az alkotást. Az avatóbeszédet Bábel Balázs kalocsai érsek fogja tartani, a kiadott program szerint.

A debreceni római katolikusok több éve készülnek a holnapi napra. Akkor ünneplik a városba visszatérésük 300 éves évfordulóját. A programot a mellékelt linken lehet elolvasni.
Csáky Imre váradi püspöknek hatalmas érdemei voltak a debreceni katolikusok életében. A számukra kijelölt telkek, a templomépítés terén egyaránt. Az ő családi címere látható ma is, az azóta székesegyházzá lett templom kapuja fölött.

A kb. életnagyságú emlékművet a templom homlokzatának keleti vége elé helyezték, egy nem túl magas, gránittal fedett talapzatra. A szoboralak kezében lévő tervrajzot viszont nem értem. Csáky Imre püspök Giovanni Battista Carlone építészt bízta meg a tervezéssel, és ő volt az építőmester is. A templomhoz akkor nem épültek magas tornyok.Viszont a szoboralak kezében egy száz évvel későbbi tervrajz van...
Csáky Imre már nem élte meg a debreceni római katolikus templom felszentelését, viszont itt temették el, az altemplomban.

"A katolikus emlékév során a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szobrot kíván állítani Csáky Imre püspöknek, akinek köszönhető, hogy a reformáció után a katolikus hitélet újjászülethetett Debrecenben. Az egészalakos, kb. 220 cm magas bronz szobor megalkotásával E. Lakatos Aranka, debreceni (katolikus) szobrászművészt bíztuk meg. A szobrot a Szent Anna Székesegyház előtt kívánjuk felállítani 2015. július 26-ára, az egyházmegye búcsúünnepére, hiszen a templomépítés költségeit gróf Csáky Imre fedezte, és kívánságára földi maradványai itt, a kriptában pihennek."
Forrás: http://szentistvan.dnyem.hu/?p=34

Csáky Imre részletes életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1ky_Imre_(b%C3%ADboros)
Források:
Az épületről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Anna-sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z
További linkek
Az esemény pontos időrendje: https://www.facebook.com/1589405734614349/photos/pcb.1691391207749134/1691391137749141/?type=1&theater

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455695
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455698

455696
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455697
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455699
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/200 • 22.7mm • ISO250

455700

455701
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455694
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213096
Feltöltve
2015.07.25. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:16

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

A szobor az eredeti elhelyezésben
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213097
Feltöltve
2015.07.25. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

213098
Feltöltve
2015.07.25. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:16

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213099

213100
Feltöltve
2015.07.25. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:16

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213101
Feltöltve
2015.07.25. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:17

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213102

213103
Feltöltve
2015.07.25. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:17

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213104
Feltöltve
2015.07.25. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:18

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213105

213106
Feltöltve
2015.07.25. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:18

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
213107
Feltöltve
2015.07.25. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.25. 22:19

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
337313
Fotózva
2015. december
Évszám
2015
Feltöltve
2018.12.28. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 21:06
2015. december
2015

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434157
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:55
2015. szeptember

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455743
Feltöltve
2021.08.19. 15:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/455 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 21.08.19. 15:15

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455744
Feltöltve
2021.08.19. 15:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/621 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 21.08.19. 15:15

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455745
Feltöltve
2021.08.19. 15:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/376 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 21.08.19. 15:15

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
481056
Feltöltve
2022.03.23. 16:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/125 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.23. 16:01

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
481057
Feltöltve
2022.03.23. 16:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.23. 16:01

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
544231
Feltöltve
2023.10.24. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.24. 14:57

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
544232
Feltöltve
2023.10.24. 14:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.24. 14:58

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
544233
Feltöltve
2023.10.24. 14:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.24. 14:58

Adalék vagy máshol

"Csáky Imre" c. alkotás fotói

2021-ben a szobor új talapzatot kapott, a pápa szobrának elhelyezésekor.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
455693
Feltöltve
2021.08.18. 22:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 36mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.08.18. 22:22
2021-ben a szobor új...Teljes szöveg2021-ben a szobor új talapzatot kapott, a pápa szobrának elhelyezésekor.Kevesebb szöveg
Összesen 31 fotó

Műlap története

23.10.24. 14:58
2 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
23.10.24. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
23.08.07. 14:33
A "Csáky Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.23. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
22.03.23. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
21.08.19. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
21.08.19. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
21.08.19. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
21.08.18. 22:22
9 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
21.02.23. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
18.12.28. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Csáky Imre" műlaphoz
15.07.25. 23:00
TundeK62 publikálta "Csáky Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.