Vihnye (Vyhne), 065017
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Štefan Boleman

A vihnyei strandfürdő bejáratának közelében található, a parkoló mellett

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Tuzson Balázsné
2015.07.15. 22:05
Dr. Boleman István, a magyar balneológusok kiemelkedő alakja, 1843-ban született Léván. Orvosi diplomáját 1865-ben szerezte meg Bécsben. Hamarosan Bars megye tiszti főorvosa és Selmecbánya bányaorvosa lett.
Életét a fürdő szakmának szentelte, csaknem három évtizeden keresztül fáradhatatlanul tevékenykedett Vihnyén, mint fürdőorvos. Szakírói téren is nagy jelentőségű műveket alkotott. 1878-ban megjelent „Vihnye, vastartalmú hévvíz Barsmegyében” című könyvével kivívta magának a szakma elismerését. Boleman volt az első, aki tudományos alapokra helyezte a balneoterápiát és a klímaterápiát. Mint gyakorló fürdőorvos, az alkalmazott vízgyógyászati kezelések eredményei nagyban segítették kutató munkáját. Nagyjelentőségű publikációja az 1887-ben megjelent „Fürdőtan. Kiváló tekintettel, a magyarhoni gyógyhelyekre”.
Az 1890-ben megalakult Magyar Balneológiai Egyesület létrehozása is részben az ő közreműködésének köszönhető. Az Egyesület vezetőségi tagjaként sokat tett a fürdők népszerűsítéséért, a látogatószám növeléséért. Az ezredéves országos kiállítás alkalmából napvilágot látott összefoglaló kiadványa, melyben tudományos alapossággal számba vette Kárpát medence fürdőit és ásványos vizeit.
A századfordulón Selmecbányán élt, 1905. január 25-én érte a halál. Sírja a selmecbányai Kopogtató melletti evangélikus temetőben ma is megvan.
Halála után Vihnyén, a fürdő feletti Felső parkban az egykor lakóhelyéül szolgáló Park Villa mellett szobrot állítottak emlékére. Az itt elhaladó sétaútnak hosszú ideig Boleman-sétány volt a neve. A szobor a második világháborút követő zavaros időkben eltűnt. Az 1990-es évek során előkerült a közel 90 éves alkotás, melyet restaurálás után ismét felállították, de nem az eredeti helyén, hanem a mai fürdőbejárat közelében. A szobor új talapzatot kapott, lábánál szlovák nyelvű kiegészítő táblával. A szoborba vésve Wünsch E. felirat látható.
Források:
A Honti Lapok 2005. januári számában megjelent cikk: Boleman István /1839-1905/ - egy elfeledett földink



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211957
Feltöltve
2015.07.13. 14:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 14:56

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211952
Feltöltve
2015.07.13. 13:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 13:46

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211955
Feltöltve
2015.07.13. 14:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 14:52

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211956
Feltöltve
2015.07.13. 14:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 14:54

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211954
Feltöltve
2015.07.13. 14:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ53/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 14:49

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211958
Feltöltve
2015.07.13. 15:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 15:00

Archív fotók

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211968
Feltöltve
2015.07.13. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 15:45
Archív felvétel

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211969
Feltöltve
2015.07.13. 15:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 15:46
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Boleman István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
211953
Feltöltve
2015.07.13. 14:47
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ50/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.07.13. 14:47

"Boleman István" c. alkotás fotói

Dr. Boleman István sírfelirata a selmecbányai evangélikus temetőben
Alkotó
Település
Vihnye (Vyhne)
Feltöltő
Azonosító
223778
Feltöltve
2015.11.02. 15:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ53/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.11.02. 15:10
Dr. Boleman István...Teljes szövegDr. Boleman István sírfelirata a selmecbányai evangélikus temetőbenKevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.07.15. 22:05
A közösség publikálta Tuzson Balázsné "Boleman István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.