Fehéregyháza (Albeşti), Strada Muzeului
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Elesettek emlékműve, Petőfi sírja
Angol cím:In Memory of Petőfi

Felállítás1897. július 31.

Alpár Ignác (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Verrasztó Gábor
2015.07.11. 16:23
Fehéregyháza Segesvárral „összenőtt” település a Nagy-Küküllő bal partján.
1849. július 31-én a közelben zajlott a segesvári csata, Bem seregei és az osztrákokat segítő intervenciós orosz cári csapatok között, melyeket Lüders tábornok vezetett.
A csata az oroszok győzelmével ért véget, Segesváron és Héjjasfalván 700-700 magyar honvéd esett el, itt temették őket közös sírba, valószínűleg közöttük volt Petőfi Sándor is, akit a közelben láttak utoljára.
1867-ben gróf Haller Ferenc a birtokán található tömegsírt bekeríttette, és föléjük a kegyelet jeléül hársfákat ültettetett. Balázs Imre református lelkész kezdeményezte és gyűjtötte a pénzt a fehéregyházi turulmadaras emlékmű felállítására. Az obeliszket Alpár Ignác már 1888-ban megépítette, de a tetején lévő, szájában kardot tartó turul csak kilenc évvel később készült el. Az elesett ismeretlen honvédek emlékművét 1897. július 31-én, a csata évfordulóján avatták fel, országos ünnepség keretében.
Az obeliszk előtt 1949-ben kétnyelvű (román és magyar) bronztáblát állítottak Petőfi Sándor emlékére. A kegyeleti hely és a mellette lévő Petőfi Múzeum fenntartója a fehéregyházi Petőfi Művelődési Egyesület.
Források:
http://www.erdely-szep.hu/Feheregyhaza/index.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Feh%C3%A9regyh%C3%A1za

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211709
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.11. 16:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:03

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211704
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.11. 16:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:02

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
44411
Feltöltve
2010.02.26. 13:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.26. 13:14

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
44410
Feltöltve
2010.02.26. 13:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.26. 13:13

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211708
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.11. 16:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:03

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211707
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.11. 16:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/80 • ISO80

211706

409844
Feltöltve
2020.07.19. 18:44
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/251 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.19. 18:44

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Kőbe vésett felírat, mesterjegy (?) az emlékmű főhomlokzatán.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
411530
Feltöltve
2020.07.29. 22:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/90 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:06
Kőbe vésett felírat, mesterjegy (?) az emlékmű főhomlokzatán.

Archív fotók

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211710
Forrás
Arcanum
Feltöltve
2015.07.11. 16:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:20
Archív felvétel

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211723
Feltöltve
2015.07.11. 19:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.07.11. 19:27
Archív felvétel
Képeslap.

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211722
Feltöltve
2015.07.11. 19:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.07.11. 19:26
Archív felvétel
Képeslap.

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

A Turulmadaras emlékmű.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
108194
Évszám
1928
Feltöltve
2012.04.04. 22:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.04.04. 22:42
1928, Archív felvétel

211711
Forrás
Arcanum
Évszám
1928
Feltöltve
2015.07.11. 16:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:21
1928, Archív felvétel

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

A Turulmadaras emlékmű egykori környezete.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
108195
Feltöltve
2012.04.04. 22:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.04.04. 22:42
Archív felvétel
A Turulmadaras emlékmű egykori környezete.

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Képeslap 1972.
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
111347
Évszám
1972
Feltöltve
2012.05.25. 16:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.05.25. 16:45
1972, Archív felvétel
Képeslap 1972.

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

Képeslapfotó 2005-ből. Fotó: Gulyás László
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
401418
Feltöltve
2020.04.06. 18:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.04.06. 18:58
Archív felvétel
Képeslapfotó 2005-ből. Fotó: Gulyás László

Adalék vagy máshol

"Petőfi-emlék" c. alkotás fotói

A Petőfi Múzeum
Alkotó
Köllő MiklósAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Fehéregyháza (Albeşti)
Feltöltő
Azonosító
211705
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.11. 16:03
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.11. 16:03
A Petőfi Múzeum
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.07.29. 22:06
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-emlék" műlaphoz
20.07.19. 18:44
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-emlék" műlaphoz
20.04.06. 18:58
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-emlék" műlaphoz
15.07.11. 19:27
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-emlék" műlaphoz
15.07.11. 19:26
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-emlék" műlaphoz
15.07.11. 16:23
Verrasztó Gábor publikálta "Petőfi-emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.