Siófok, Jókai park

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Tanácsköztársasági emlékmű

Siófok
Jókai park
A kikötő közelében elterülő parkban állt az alkotás.

Felállítás1971. augusztus 27.


Ády
2015.07.08. 11:15
Az alkotást a Dimitrov (ma Jókai) parkban a Szabadtéri színpad közelében állították fel 1971-ben. Az emlékmű az 1919-es fehérterror áldozatainak állított emléket, amely Siófokon is sok életet követelt.
A svéd vörös gránit talapzaton elhelyezett, összekötözött kezű halott férfiból és a fölé magasodó terhes nőből álló bronz kompozíciót Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.

"Emlékműavatás Siófokon
Emlékezett, sírt az ég is...

... Tegnap délelőtt került sor az emlékmű ünnepélyes felavatására. S mintha az ötvenkét évvel ezelőtti, borzalmas éjszakára emlékezett volna a természet is: az embertelenül lemészárolt mártírok hozzátartozóival együtt sírt az ég is.
A szakadó esőben is rengetegen gyűltek össze a Dimitrov parkban, hogy emlékezzenek mártírjainkra, s tisztelegjenek az emlékmű előtt. Hajósok, a Kőolajvezeték Vállalat, a tanácsok és más hivatalok dolgozói, a KISZ-isták, a város óvodásai, iskolásai, és az itt üdülők, akik közül sokan csak most Ismerték meg Siófok történetének ezt a sötét, az ellenforradalmárok kegyetlenségét, embertelenséget leleplező borzalmas történetét.
A Himnusz elhangzása után Juhász István, a siófoki városi pártbizottság titkára köszöntötte a város vezetői nevében az avatáson megjelenteket, a mártírok hozzátartozói;...
...Az emlékművet elborították a virágok. Bors István Rippl-Rónai-díjas kaposvári szobrászművésznek a Mártírsirató a negyedik köztéri alkotása. A művész tíz évig hordozta magában az emlékmű terveit — korábban egy kis szobor készült el belőle, s ezt kiállították Kaposváron is — s a nemzedéke nevében a mártírok emlékéhez méltó, póztalan alkotást készített.
A földön fekvő, megkínzott, legyilkolt mártír, s mellette az őt sirató asszony vörös árnyalatú, svéd gránitból készült szobra ott hirdeti majd Siófok legszebb parkjában az utókornak: mártírjainkra, hősi tetteikre örökké emlékezünk. Sz. L."

Az emlékművet 2001-ben lebontották és a Kele utcai temetőben újra felállításra került.

Felirat a talapzaton:
1919
Források:
Idézet: Somogyi Néplap, 1971. augusztus 28. (27. évfolyam, 201. szám)

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Mártírsirató" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
240704
Forrás
Somogyi Néplap, 1971. augusztus 28. (27. évfolyam, 201. szám)
Évszám
1971
Feltöltve
2016.05.17. 14:42
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:42
1971, Archív felvétel

"Mártírsirató" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
240699
Forrás
Somogyi Néplap, 1982. április 3. (38. évfolyam, 79. szám)
Évszám
1982
Feltöltve
2016.05.17. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:09
1982, Archív felvétel

"Mártírsirató" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
213045
Forrás
facebook.hu /Siófok-retro-fotó
Feltöltve
2015.07.24. 11:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.24. 11:49
Archív felvétel

"Mártírsirató" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211350
Forrás
facebook.hu /Siófok-retro-fotó
Feltöltve
2015.07.07. 12:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.07. 12:27
Archív felvétel

"Mártírsirató" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211352
Forrás
Kedves barátnőm tulajdona
Feltöltve
2015.07.07. 12:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.07. 12:38
Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.07.08. 11:15
Ády publikálta "Mártírsirató" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.