A világháború áldozataiért

Tiszalök, Ady utca 2.

Alternatív, helyi címek:Második világháborús emlékmű

Tiszalök
Ady utca 2.
A település központi parkjában áll.

Felállítás1990. szeptember 15.

TundeK62
2015.07.24. 23:55
Till Aranka szobrász, aki csak Till Arannak hívatta magát, itt Szabolcs-Szatmár megyében is tevékenykedett. Elég volt ránézni a második világháborús emlékműre, és rögtön tudtam, hogy ő az alkotó. Volt szerencsém a Fejér megyei Válon pár "művét" fotózni pár évvel ezelőtt...

A város honlapján az alábbiakat írják a település második világháborús történetéhez: "A II. világháborús harci eseményeknek Tiszalökön 1944. november 1-jén lett vége, amikor is a hajnalban visszavonuló német csapatok felrobbantották a református és katolikus templomot. "
Az ekkor eltűntek nevét a helyi tévé honlapján lehet elolvasni: http://www.tiszaloktv.hu/a-ii-vilaghaboruban-meghaltak-vagy-eltuntek

Az életnagyságnál kisebb bronzalakot imádkozó testtartásban látjuk.
Az emlékmű elég elhanyagolt. A körülötte lévő tér, park tiszta volt, az emlékművön vastagon állt a többéves mocsok. Mintha nem törődnének a saját történelmükkel...
Valahogy nem érzem, hogy az ottaniak magukénak tudják az alkotást...
Az emlékművet közadakozásból állították a város lakosai, és az ottani üzemek.
Források:
http://www.tiszaloktv.hu/tortenelmunk
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/till-aranka-6597

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210556
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:20
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210557
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

210564
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:22
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
213145
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.26. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.26. 21:45
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210563
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:22
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210558
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:20
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210560
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:21
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210567
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:23
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210562
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO100

210559
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:21
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210565
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:22
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
210566
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 23:23
2014. június

"A világháború áldozataiért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalök
Feltöltő
Azonosító
463273
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2021.10.20. 11:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/110 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.20. 11:18
2012. november
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.10.20. 11:18
1 új fotót töltöttem az "A világháború áldozataiért" műlaphoz
15.07.24. 23:55
TundeK62 publikálta "A világháború áldozataiért" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.