Budapest, V. kerület, Dunakorzó
További képek a Fotólistában

A Szende Pál utca torkolatában

Felállítás1993

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Neszták Béla
2008.08.04. 14:46
Kikötőbakok között láncal körbekerített horgony (aluminium öntvény) (Az Ungvár tengerjáró horgonyának másolata) Elötte bronz tábla, mellette babérkoszorú, benne magyar címer. Felirat: "Idegen tenger zúg hamvaik felett/magyar ki erre jársz, köszönsd hőseidet/A világ tengerein életüket vesztett bajtársak/emlékére állította a/Magyar Tengerészek Egyesülete." Alatta ugyanez angol nyelven.
Dénes Ildikó
2016.10.15. 16:33
„A nemzetközi Tengerészeti Világnapot az ENSZ tengerhajózási szervezetének javaslatára a tagállamokban évente szeptember utolsó vasárnapján ünneplik.
A Magyar Tengerészek Egyesülete szervezésében bonyolított hazai központi megemlékezések helyszíne szokásosan a budapesti Dunakorzón álló tengerészemlékmű.
"Az emlékmű a második világháborúban elsüllyedt UNGVÁR Duna-tengerjáró hajó horgonyának másolata.” 1941. november 9-én Odesszától délre az UNGVÁR aknára futott. A rakományát képező több száz tonnányi repülőbomba és benzin felrobbanása milliárdnyi darabra tépte a hajót. Halálát lelte tizenkét magyar tengerész, Milassin Lajos tengerészkapitány, hajóparancsnok, 28 német katona, öt tiszt és egy korvettkapitány.” http://hajosnep.hu/Contents/Item/Display/4053
Források:
http://hajosnep.hu/Contents/Item/Display/4053

Cím alapján hasonló

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10123
Feltöltve
2008.08.04. 14:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.08.04. 14:31

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10124

10125

10126

10261
Feltöltve
2008.09.07. 18:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.09.07. 18:22

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255251
Feltöltve
2016.10.15. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/680 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.10.15. 16:29

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255250
Feltöltve
2016.10.15. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.10.15. 16:29

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255249
Feltöltve
2016.10.15. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.10.15. 16:29

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255248
Feltöltve
2016.10.15. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.10.15. 16:28

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255247
Feltöltve
2016.10.15. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.10.15. 16:28

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508850
Feltöltve
2022.11.14. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:58

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508851
Feltöltve
2022.11.14. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:58

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508852

509124
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509125
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509126
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/500 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509127
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/800 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509128
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/500 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február

"Tengerészemlékmű" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509129
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/250 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 10:36
2022. február
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.05. 14:37
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
22.11.20. 10:36
6 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
22.11.14. 15:58
3 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
22.02.13. 12:44
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
18.11.23. 16:54
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
18.07.12. 12:56
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
18.04.07. 13:14
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
17.08.11. 09:54
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
17.05.16. 14:10
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
16.11.11. 09:48
Megérintettem a "Tengerészemlékmű" alkotást
16.10.15. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
16.10.15. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
16.10.15. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
16.10.15. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
16.10.15. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Tengerészemlékmű" műlaphoz
08.09.04. 23:07
A "Tengerészemlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.08.04. 14:46
Neszták Béla publikálta "Tengerészemlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.