Budapest, III. kerület, Római út
Archív képek

Állapot: Lebontott

Római út/Római úti lakótelep

Felállítás1993

Göröntsér Vera
2015.07.14. 11:57
Rendhagyó műlap egy megrongált, majd lebontott alkotásról, amit 2009-től megőrzésre befogadott a BTM Aquincumi Múzeuma, ahol azóta látható. A műlap tehát a Római úton egykor felállított alkotásról szól (ld. az archív képeket), amit a múzeumba menekítettek, ahová én "bekukkantottam".
A nem hétköznapi alkotás úgy kultúrtörténeti, mint művészi értékénél fogva egyedülálló, amit megpróbálok felidézni.

A Víziorgona mellett kirakott felirat szerint:
Aquincumi Víziorgona művészi átirata
Fekete Tamás szobrászművész 1993-ban készült alkotása

Tehát, egykor volt egy Aquincumi Víziorgona, története Kr. u. 228-ban kezdődött, amikor Aquincum polgárvárosának egy előkelősége egy hordozható orgonát ajándékozott a posztósok collegiumának.Ez az egyesület többféle feladatot látott el, többek között a túzoltás is profiljukba tartozott. Székházukban helyezték el az orgonát, ahol ünnepségeket és nagy lakomákat is tartottak. Ilyenkor meg is szólaltatták a hangszert.
Nem részletezem, az 52 sípos, kisméretű, hordozható orgona leírásának részletei olvashatók az elsőként jelölt forrásban. A történetben szerepel még egy tűzvész a 3. században, majd a tény: hosszú szünet után, 1931-ben az Elektromos Művek áramátalakítójának alapozása kapcsán, egy feltárás eredményeként kerültek felszínre az orgona maradványai. A megtalált darabok alapján akkor nem tudták volna helyreállítani, de a II. világháború idején ezeknekl is kb. negyede elveszett.

2008-ban a víziorgonát mégis rekonstruálták, kiállították és a közönségnek bemutatták a Művészetek Palotájában a múlt-kor csodáját http://mult-kor.hu/cikk.php?id=19593 Ebből az alkalomból felvétel készült, hangja meghallgatható (énekszó kíséreteként): https://www.youtube.com/watch?v=1nma5XegDDY

Egy, már 2009-ben megjelent cikkben olvasom: "Fekete Tamás szobrászművész alkotása, az Aquincumban feltárt víziorgona ihletéséből született kompozíció", amit a Pók utcai lakótelep igen "reprezentatív pontján" állítottak fel. Az alkotás, ha nem is kárász életű volt, de rövid fennállása alatt háromszor esett áldozatul a színesfémtolvajoknak. A harmadik alkalommal olyan súlyos károkat szenvedett, le kellett bontani. A végső döntés Óbuda polgármesterével közösen az lett, hogy felújítás után az aquincumi romkertben helyezik el – a 2009. évi Múzeumok Éjszakájának alkalmából.
Itt készültek az alkotást teljes fényében mutató felvételek is. Ezekből az egykori kútszobor körbejárása alapján készült teljes sorozat látható a mappában: https://www.kozterkep.hu/profile/853/folders/2473?auth_key=8aaa1a443cc3c1fe4717d71f99a41576

A műlap elkészítéséhez nagy segítséget kaptam a Budapest Galéria munkatársától, Szerdahelyi Márktól és két fényképészüktől, akiknek az archív fényképeket, ill. közlési jogát is megkaptam. Ezúton is köszönöm.
Források:
http://www.aquincum.hu/muzeumtortenet/az-aquincumi-orgona
http://nepszava.hu/articles/article.php?id=250979&print=1
https://www.kozterkep.hu/user/665/file-eff80e63cfc55c277ad07cc1113741ae.pdf

Cím alapján hasonló

"Víziorgona" c. alkotás fotói

BTM Aquincumi Múzeumában 2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210210
Évszám
2015
Feltöltve
2015.06.28. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 17:48
2015
BTM Aquincumi Múzeumában 2015

"Víziorgona" c. alkotás fotói

BTM Aquincumi Múzeumában 2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210211
Évszám
2015
Feltöltve
2015.06.28. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

210212

210213
Évszám
2015
Feltöltve
2015.06.28. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

210214
Évszám
2015
Feltöltve
2015.06.28. 17:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 17:48
2015
BTM Aquincumi Múzeumában 2015

Archív fotók

"Víziorgona" c. alkotás fotói

1994
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210206
Forrás
Szelényi László/Budapest Galéria
Évszám
1994
Feltöltve
2015.06.28. 17:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 8400F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 17:30
1994, Archív felvétel
1994

"Víziorgona" c. alkotás fotói

1994
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210207

2001
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210208
Forrás
Hadházy Levente/Budapest Galéria
Évszám
2001
Feltöltve
2015.06.28. 17:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 8400F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 17:30
2001, Archív felvétel
2001

"Víziorgona" c. alkotás fotói

2006
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210209
Forrás
Hadházy Levente/Budapest Galéria
Évszám
2006
Feltöltve
2015.06.28. 17:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 8400F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 17:30
2006, Archív felvétel
2006
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.08.24. 10:41
A "Víziorgona" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.14. 11:57
Göröntsér Vera publikálta "Víziorgona" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.