id. Kathy Horváth Lajos

Budapest, VIII. kerület, Muzsikus cigányok parkja

Budapest
VIII. kerület, Muzsikus cigányok parkja
A Baross utca és Szigony utca találkozásánál kialakított téren, Cziffra...Teljes szövegA Baross utca és Szigony utca találkozásánál kialakított téren, Cziffra György emléktáblája fölött.Kevesebb szöveg

Felállítás2014. október 2.


Göröntsér Vera
2015.06.21. 21:52
A Muzsikus Cigányok parkját 2013. októberében hozták létre, ahol emlékhelyet létsítettek azoknak a cigány származású zeneművészeknek, akik hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és ezzel a magyar zenei élet hírét öregbítették.
Az akkor elhangzott híradásból: "Mindaz a zenei kincs, ami a magyar nép ajkán szólalt meg, a cigányzenén keresztül kelt életre. Nem csak a kultúrát szövi át ez a zene, hanem a hétköznapokat is (...) e nemes hagyomány ma is él Budapesten, és szerves részét képezi a főváros sokszínű kulturális életének, az elődök példájából a következő generációk is erőt meríthetnek."
Az akkor felállított több háromszög alapú mészkőoszlopon nyolc művész arcképét helyezték el azzal, a sorozat folytatását ígérték.

Valamikor ellátogattam a parkba, attól tartva, valami elkerülte a figyelmemet, vártam a folytatást. Akkor nem találtam újabb emlékező alkotást (vagy vaksi vagyok). A véletlen hozta elém az internetes hírt, az ígéret szerint folytatódott a park bővítése, két újabb domborművet helyeztek el a következő évben.

id. Kathy Horváth Lajos (1924–1980) cigányprímás és jazzgitáros portréja Cziffra György domborműve fölé került. Életéről nem sok információt találtam, mivel fia, aki édesapja nevét (és tehetségét is) örökölte az aktuális hírek között magára vonja a figyelmet.
Az idősebb muzsikusról a mészkő oszlop feliratán: "... aki virtuóz játékával Isaac Sternt, David Ojsztrahot, Jehudi Menuhint, Ruggiero Riccit is elkápráztatta".
Az emlékhely bővítésére tett javaslatban, amiből kiderül, hogy a jelölés a helyi Roma Nemzetiségi önkormányzattal egyetértésben történt említik, hogy a mester világhírű zenészeket nevelt és indított el pályájukon, így – többek között – Szakcsi Lakatos Bélát, Pege Aladárt, Babos Gyulát és másokat.
Források:
http://budapest.hu/Lapok/Domborm%C5%B1vet-kapott-id%C5%91sebb-Kathy-Horv%C3%A1th-Lajos-%C3%A9s-Berki-B%C3%A9la-a-Muzsikus-Cig%C3%A1nyok-parkj%C3%A1ban.aspx
http://jvo.hu/tu_dokumentumok/3817_20140514_javaslat_szobrok_emlektablak_elhelyezesere.pdf



Tagi gyűjteményben
Muzsikus cigányok parkja

Cím alapján hasonló

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209154
Feltöltve
2015.06.18. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:22

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209155
Feltöltve
2015.06.18. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:23

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209160
Feltöltve
2015.06.18. 12:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:25

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209157
Feltöltve
2015.06.18. 12:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:24

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209159
Feltöltve
2015.06.18. 12:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:25

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209156
Feltöltve
2015.06.18. 12:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:24

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209161
Feltöltve
2015.06.18. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:26

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209162
Feltöltve
2015.06.18. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:26

"id. Kathy Horváth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209158
Feltöltve
2015.06.18. 12:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.18. 12:24
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.11.04. 14:52
Megérintettem az "id. Kathy Horváth Lajos" alkotást
17.05.02. 11:47
Megérintettem az "id. Kathy Horváth Lajos" alkotást
15.06.21. 21:52
Göröntsér Vera publikálta "id. Kathy Horváth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.