Debrecen, Füredi út 59-63.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Füredi út 59-63.
Kossuth Laktanya

Avatás2008. augusztus 1.
Avatás2006

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Nyul Imre
2015.06.17. 23:56
Sorkatona koromban, majd korábbi munkahelyemről többször jártam a Kossuth laktanyában. Azóta sok átalakuláson esett át a laktanya és különböző alkotásokkal is gazdagodott. Most engedélyt kaptam, hogy ellátogathassak a laktanyába és fotózhassak is. Köszönöm a lelkes segítséget kísérőmnek, Tóth Andreának is.

2008. augusztus 1-jén került elhelyezésre a Kossuth laktanya zászlófelvonó emelvénynél Bocskai István mellszobra. A mű alkotója dr. Berek Lajos ezredes.
A szobrot eredetileg a bezárt Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Üllői úti campusában avatták fel 2006-ban.
„A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bocskai századának hallgatói érdekképviselete, valamint a Bolyai János Honvéd Alapítvány Kuratóriuma felkérte Berek Lajos szobrászt a fejedelem szobrának megalkotására, aki azt elvállalta, és a jubileumi évfordulóra elkészítette. A szobor bronzba öntését Varga Imre karcagi öntőmester végezte. Az öntés költségeit a Bécsben élő Sarkady-Szabó Julianna vállalta.”

Az alkotást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviseletében maga a szobrász, dr. Berek Lajos adta át a debreceni laktanyának.
Középen elhelyezkedő falra helyezett 40 cm magas márvány posztamensen Bocskai István mellszobra áll. A márványoszlopon Bocskai neve olvasható. Alatta levő falat az 5. Bocskai Lövészdandár színes jelvénye díszíti. A szobor két oldalán egy-egy márványtábla található a következő szövegekkel:
Baloldalon Bocskai István szavai olvashatók:
„ A haza védelmére indítandó és folytatandó
minden hadjáratban jelen lenni
és a hazát hűségesen szolgálni
minden vonakodás nélkül tartoznak és köteleztessenek.”
(Bocskai István)
Jobboldalon Kossuth Lajos szavai olvashatók:
„… győzelemre nem elégséges
a vitézség, szükséges arra a fegyelem,
mely nélkül a legbátrabb sereg
is kudarcot vall.”
(Kossuth Lajos)

A lövészdandár 1990. szeptember 29-én vette fel Erdély fejedelmének nevét, mely azóta is büszkén viseli a nevét.
"Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) magyar államférfi, Bihar vármegye főispánja, 1605 és 1606 között Erdély fejedelme. A három részre szakadt Magyarország egyik jelentős hadvezére és az Erdélyi Fejedelemség további jövőjét meghatározó politikai vezető. Az általa vezetett szabadságharc nagy eredménye, hogy biztosította Erdély szuverenitását és a Királyi Magyarország jogállásának megtartását. A tizenöt éves háború lezárásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett, továbbá jelentős szerepet játszott a reformációban. Nevéhez kötik a hajdúk letelepítését, a mai Hajdúság területére."

Bocskai István élete:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Berek Lajosról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Berek_Lajos
Források:
Történelmi emléktúrák a Bocskai szabadságharc nyomában c. kiadvány Összeállította: Nagy László 2006
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Nyul Imre műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209113
Feltöltve
2015.06.17. 23:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:03
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209114
Feltöltve
2015.06.17. 23:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:03
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209115
Feltöltve
2015.06.17. 23:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:04
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209116
Feltöltve
2015.06.17. 23:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

209117

209118
Feltöltve
2015.06.17. 23:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:05
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209119
Feltöltve
2015.06.17. 23:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:05
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209120
Feltöltve
2015.06.17. 23:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:05
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Bocskai István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209121
Feltöltve
2015.06.17. 23:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.17. 23:06
Bocskai István

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209271
Feltöltve
2015.06.19. 00:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:53

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209272
Feltöltve
2015.06.19. 00:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:54

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209273
Feltöltve
2015.06.19. 00:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:55

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209274
Feltöltve
2015.06.19. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:56

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209275
Feltöltve
2015.06.19. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:56

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434200
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:33
2015. augusztus

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434201
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:34
2015. augusztus

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434202
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:35
2015. augusztus
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.02.23. 10:35
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
21.02.23. 10:34
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
21.02.23. 10:33
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
21.02.13. 15:48
A "Bocskai István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.19. 00:56
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
15.06.19. 00:56
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
15.06.19. 00:55
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
15.06.19. 00:54
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
15.06.19. 00:53
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz
15.06.17. 23:56
Nyul Imre publikálta "Bocskai István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.