Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.

Szigetszentmiklós
Szebeni u. 81.
Az Általános Iskola bejáratától jobbra lévő beugróban, az épület jobb oldali szárnya előtt.

Felállítás2015. június 17.


Göröntsér Vera
2015.06.17. 23:12
Az én kirándulásom egy meghívóval indult. Ezúton is köszönöm! Gyors feladat átcsoportosítással, a rossznak ígérkező időjárás ellenére érkeztem az avatás színhelyére.

A szobor története egy pályázattal indult, amit a helyi önkormányzat írt ki. A pályázat feltétele, hogy az iskola névadóját Ádám Jenőt úgy jelenítse meg az alkotó, mint amilyen szerteágazó volt munkássága.
A pályázat nyertese, Zsin Judit beszélt magáról a pályázatról, a mű keletkezésének körülményeiről, gondolatairól. Elmondta, elképzelése szerint a zeneszerző, kóruskarnagy és zenepedagógus munkásságát leginkább a "dirigens" alakjában találhatja meg.
Ezért a karnagy/karmester alakját egy pulpitus mögött formálta meg. Fontos, hogy a zeneszerző-karnagy szeme a képzeletbeli zenekar felett, a lehetséges kórus felé néz, de – más megközelítésben – az iskola mellől az út felől érkező felé is.
Ugyancsak a művésznő szavaiból tudtam meg, mennyire fontos és "mesébe illő" volt Ádám Jenő találkozása a dirigálással. Az Akadémián tanult, amikor beóvakodott egy próbára, ahol Bach H-moll miséjének előadására készültek. Ennek kapcsán nyerte el a lehetőséget, zongorakísérő és korrepetitor lett.
Az előadást vezénylő karnagy azonban megbetegedett, ezért felkérték a kórus betanítására is. A koncert előtt azonban kiderült, előadáson (Haydn Az évszakok című oratóriuma) végül karmesterre is szükség volt. Mivel más vállalkozó nem volt, Ádám Jenő ugrott be, ezzel az előadással debütált.

Ádám Jenő szigetszentmiklósi születésű (1896–1982) Kossuth-díjas zeneszerző pályafutásának összefoglalója olvasható a forrásnál jelölt cikkekben.
Zenepedagógiai munkásságának legfontosabb munkáját a Módszeres énektanítást ismertető írása jelentette, amit Kodály biztatására rögzített. Ez a munka később „Kodály-módszer” néven lett ismert, ami nem meglepő, hiszen Kodály egyrészt mestere volt, másrészt vitathatatlanul az ő "alkotásai és tudatos megnyilvánulásai is adtak példát".
Ádám Jenőre születése helyén igen büszkék, több intézmény is viseli nevét, mint ahogy a zeneiskola is, ami előtt szobra a mai naptól áll.
Források:
Az avatóbeszéd;
http://adamjzeneiskola.atw.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81d%C3%A1m_Jen%C5%91_(zeneszerz%C5%91)
http://users.atw.hu/adamjzeneiskola/adamjeno.php



Közös gyűjteményben
Zenészek szobrai
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209100
Feltöltve
2015.06.17. 21:49
Képinfó
Alkotó a képen
(Zsin Judit)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:49

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209101
Feltöltve
2015.06.17. 21:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:50

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209105
Feltöltve
2015.06.17. 21:53
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:53

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209102
Feltöltve
2015.06.17. 21:51
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:51

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209103
Feltöltve
2015.06.17. 21:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:52

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209104
Feltöltve
2015.06.17. 21:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:52

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209109
Feltöltve
2015.06.17. 21:57
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:57

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209106
Feltöltve
2015.06.17. 21:55
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:55

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209111
Feltöltve
2015.06.17. 21:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:58

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209108
Feltöltve
2015.06.17. 21:57
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:57

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209110
Feltöltve
2015.06.17. 21:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:58

"Ádám Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
209107
Feltöltve
2015.06.17. 21:56
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.17. 21:56
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.06.17. 23:12
Göröntsér Vera publikálta "Ádám Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.