Árpád téri templom kakasa

Debrecen, Árpád tér

Debrecen
Árpád tér
Árpád téri templom középső tornya

Felállítás1913

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nyul Imre
2015.06.13. 22:36
A templom az egykori Csicsogó, akkori hivatalos nevén Szarvas téren épült 1912-ben. Mai neve Árpád tér, amiről a templom is az elnevezését is kapta.
A templom tervezője Tóásó Pál, a megépítését pedig Vecsey Imre, helyi építész és a neje, Bruckner Karolina adománya fedezte.
Magyarországon a református templomokon kakas vagy csillag látható. A kakas az éberség jele. Emlékeztet arra, hogy Péter apostol hajnali kakasszóra háromszor is megtagadta Jézust. Figyelmeztet, hogy a hívek soha ne tagadják meg Jézust, Istent, a református egyházat, a templomukat.
Az Árpád téri templom tornyára is kakas került. "Ötven méter magas tornyával – tetején a hit éberségére emlékeztető kakassal – egzotikusan ható eklektikus stílusa miatt figyelemreméltó épületével a városrész ékessége, a városképet meghatározó építészeti alkotás lett a templom."
A kakas közel 2 méter magas. Alkotója Somogyi Sándor szobrász.
A debreceniek kokasos templomnak is hívták, nagyszüleim is gyakran így emlegették.

Sajnos a templom az utóbbi időben több helyen megsérült, vakolata nem biztonságos, omlik, felújításra vár. Eddig csak apróbb javításokat, felújításokat tudtak elvégezni, a nagyobb még várat magára. A felújítást az eredeti tervek, színezések figyelembevételével akarják végrehajtani.
De a kakas addig is szépen csillog a napfényben a templom tornyán.

Augusztus-október között a templomot renoválják. A Hajdú-Bihar megyei NAPLÓ cikke szerint "Az is kiderült, hogy a szélkakasra a második világháború idején unatkozó katonák több lövést adtak le. A golyó ütötte lyukak mai napig megvannak."
A felújítás során a kakast a torony tetején hagyják, nem emelik le onnan. A Az építésvezetővel beszélve és mások véleménye is az, hogy látva a hatalmas kakas kidolgozottságát, biztosan nem egyszerű bádogos munka, és erre utal az anyaga és az anyag vastagsága is. Sajnos a kakast már többször átfestették, így ha volt is rajta felírat az ma már nem látszik.
Források:
Papp József: A százéves Árpád téri református templom alapítása és felépítése In: Debrecen Városközpont Magazin 2014. március 24. szám
http://www.arpadter.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=224&Itemid=81
Szóbeli információ
Hajdú-Bihar megyei Napló, LXXII. évfolyam, 2011. szám, 2015. szeptember 9.

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Árpád téri templom kakasa
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
208781
Feltöltve
2015.06.13. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.13. 22:14
Árpád téri templom kakasa

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Árpád téri templom kakasa
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
208782
Feltöltve
2015.06.13. 22:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.13. 22:15
Árpád téri templom kakasa

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Árpád téri templom kakasa
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
208783

208784

208785
Feltöltve
2015.06.13. 22:16

Nyul Imre 15.06.13. 22:16
Árpád téri templom kakasa

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Árpád téri templom kakasa
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
208786
Feltöltve
2015.06.13. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.13. 22:16
Árpád téri templom kakasa

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453628
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2021.08.05. 10:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 24mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 10:46
2014. július

"Árpád téri templom kakasa" c. alkotás fotói

Karbantartáskor készült fotó a HBM Napló címoldalán
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
216933
Forrás
Hajdú-Bihar megyei NAPLÓ 2015.09.09. Fotó: Molnár Péter
Évszám
2015
Feltöltve
2015.09.09. 14:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.09. 14:19
2015
Karbantartáskor készült fotó a HBM Napló címoldalán
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.08.05. 10:46
1 új fotót töltöttem az "Árpád téri templom kakasa" műlaphoz
21.07.29. 12:12
Megérintettem az "Árpád téri templom kakasa" alkotást
16.09.30. 14:50
Megérintettem az "Árpád téri templom kakasa" alkotást
15.06.13. 22:36
Nyul Imre publikálta "Árpád téri templom kakasa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.