Szentgotthárd-Rábafüzes, 8-as főút mellett

Angol cím:St. Christofer

Szentgotthárd-Rábafüzes
8-as főút mellett
Az alkotás Szentgotthárd-Rábafüzes keleti végében, a 8-as főút mellett található.

Avatás2012. július 29.
Avatás2007


Aerdna
2015.05.26. 20:24
Szent Kristóf fából faragott szobrát 2007-ben készítették, és eredetileg Szentgotthárdon, a Nagyboldogasszony Plébánia kertjében helyezték el.

2012-ben, a 159/2012 (VI.28.) számú önkormányzati rendelet értelmében Szentgotthárd város képviselő testülete hozzájárult a szobor új helyén való elhelyezéséhez, és az áthelyezéssel járó kivitelezési költségeket is biztosította.

2012. július 29-én került sor a szobor felszentelésére új helyén, a 8-as út mentén, Rábafüzes keleti végében. A szobrot Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester, és Horváth József volt rábagyarmati polgármester leplezte le, és Rimfel Ferenc plébános áldotta meg. Ugyanekkor megáldották a helyszínen levő, közlekedésben részt vevő járműveket is.

A szobor egy három méter hosszú, másfél méter széles tölgyfarönk egyik feléből került kifaragásra, Horváth József készíttette az alkotást. A rönk másik feléből egy másik szobor készült, Brenner János emlékére. Az alkotók Boa Endre és Bedi László fafaragók.

Az alkotáson Szent Kristóf Krisztust viszi a vállán, ahogy a történetében is: egy éjjel nevén szólították, egy gyermek volt az, aki kérte, hogy vigye át a folyón. Kristóf át is vitte a gyermeket, de annak súlya egyre nehezebb lett, és mikor átértek a túlpartra, akkor tudta csak meg, hogy Krisztust vitte a vállán.
Források:
http://www.martinus.hu/hirek/3546/szent-kristof-szobranak-felallitasa-rabafuzesen
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/62037_szent_kristof_a_szentgotthardi_utvigyazo
http://vaol.hu/hirek/az-utazok-eletet-vigyazza-az-uj-helyre-kerult-szent-kristof-szobor-1207712
Szentgotthárd Város közgyűlése 159/2012. (VI. 28.) számú önkormányzati rendelete

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207044
Feltöltve
2015.05.26. 20:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:02

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207046
Feltöltve
2015.05.26. 20:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:03

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207048
Feltöltve
2015.05.26. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:05

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207049
Feltöltve
2015.05.26. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:06

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207050
Feltöltve
2015.05.26. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:07

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207052
Feltöltve
2015.05.26. 20:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:09

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207056
Feltöltve
2015.05.26. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:10

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207057
Feltöltve
2015.05.26. 20:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:11

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207058
Feltöltve
2015.05.26. 20:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:12

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207059
Feltöltve
2015.05.26. 20:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:13

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207060
Feltöltve
2015.05.26. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:14

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentgotthárd-Rábafüzes
Feltöltő
Azonosító
207061
Feltöltve
2015.05.26. 20:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.26. 20:15
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.05.26. 20:24
Aerdna publikálta "Szent Kristóf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.