Debrecen, Egyetem tér
További képek a Fotólistában

Debrecen
Egyetem tér
Az egyetemi templom előtt áll.

Felállítás2003. október 23.

TundeK62
2010.01.30. 00:13
'Azt gondoltam végig, vajon két hét alatt mi születhet meg. Valami szép. Így jutottam el a virágig, amely ennyi idő alatt a bimbóig jut. Nem fog sohasem elhervadni, mert november 4. ezt lehetetlenné tette. Fehér rózsa ez, amelyhez illik a carrarai márvány. A bimbó a felső állapotig jut. Én azt a címet képzelem el, hogy a szabadságharc tündöklő idején nyílt a rózsa.”

Melocco Miklós

Az elég nehezen olvasható szöveg a talapzaton: '1956. október 23-án az országban elsőként a mai Debreceni Egyetem főépülete elől indult el az egyetemi ifjúság tüntető menete, hogy a város, majd az üzemi munkássággal összefogva forradalmi követelésekkel lépjen fel a kommunista diktatúra ellen.
Az 56-os szervezetek kezdeményezésére állította Debrecen város önkormányzata és a Debreceni Egyetem 2003
Készítette: Melocco Miklós
Munkatársak: Benke Zoltán, Balogh Miklós, Bajcsi Sándor '

Az emlékmű minden része, a plasztika és a posztamens is carrarai márványból készült. 350 cm magas, a talapzat meg 60 cm, és háromlépcsős.
További linkek
http://www.dbvk.hu/1956/?do=

készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
102646
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2012.01.08. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.08. 17:57
2010. május

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
102647
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2012.01.08. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.08. 18:02
2010. május

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
102648
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2012.01.08. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.08. 18:03
2010. május

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18208
Feltöltve
2009.05.10. 13:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.10. 13:44

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41956
Feltöltve
2010.01.30. 00:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.30. 00:08

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
102645
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2012.01.08. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.08. 17:57
2009. május

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41953
Feltöltve
2010.01.30. 00:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.30. 00:06

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
11479
Feltöltve
2008.11.18. 19:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.11.18. 19:38

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463165
Feltöltve
2021.10.20. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 11mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:10

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463166
Feltöltve
2021.10.20. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 11mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:10

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
264818
Feltöltve
2017.01.20. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.20. 21:36

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355395
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.15. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.15. 16:23
2018. október

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41951
Feltöltve
2010.01.30. 00:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.30. 00:05

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42557
Feltöltve
2010.02.04. 22:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.04. 22:50

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42558
Feltöltve
2010.02.04. 22:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.04. 22:51

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139876
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.06.04. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 00:41
2009. október

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139877
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.06.04. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 00:42
2009. október

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70340
Feltöltve
2010.11.01. 22:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ45/10 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.11.01. 22:02

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
173603
Feltöltve
2014.07.24. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.07.24. 20:48

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42559
Feltöltve
2010.02.04. 22:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.04. 22:51

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
173604
Feltöltve
2014.07.24. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.07.24. 20:49

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
173605
Feltöltve
2014.07.24. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ110/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.07.24. 20:50

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
173606
Feltöltve
2014.07.24. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.07.24. 20:51

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
173607
Feltöltve
2014.07.24. 20:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.07.24. 20:52

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453858
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.08.05. 15:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 15:19
2014. március

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465755
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 14:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/280 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 14:52
2012. május

Archív fotók

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Horváth Katalin
http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=356513
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
231226
Forrás
Hajdú-Bihari Napló 2003. október 22. 3.p.
Évszám
2003
Feltöltve
2016.02.05. 14:57
Képinfó
Alkotó a képen
(Melocco Miklós)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.05. 14:57
2003, Archív felvétel
Fotó: Horváth Katalin
http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=356513
Összesen 27 fotó

Műlap története

21.11.02. 14:52
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
21.10.20. 00:10
2 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
21.08.05. 15:19
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
19.05.15. 16:23
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
17.04.30. 10:49
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást
17.01.18. 15:16
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.24. 20:52
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
14.07.24. 20:51
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
14.07.24. 20:50
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
14.07.24. 20:49
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
14.07.24. 20:48
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
10.11.01. 22:02
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
10.02.04. 22:51

10.02.04. 22:50
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
10.01.30. 00:13
TundeK62 publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját
10.01.29. 19:26
A "1956-os emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültTundeK62 tagunknak
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.