Székesfehérvár, Fő utca 8.
Archív képek

Az alkotás a színház épületének első emeletén a fogadórészen található.

Felállítás1963

Áron Nagy Lajos (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2015.05.20. 19:47
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - a Vörösmarty Színház II. világháborút követően újjáépített épületében 1962-ben, majd 2005-ben az ismét újjáépített épületben is ez a darab volt a nyitó darab. Az 1962-es előadás főszereplői Törőcsik Mari és Bitskey Tibor, a darabot Marton Endre rendezte. „Az ördögfiókákat Garas Dezső, Gellei Kornél és Horváth József alakította, a további szereplők között Major Tamás, Ungváry László és Szirtes Ádám nevét is megtaláljuk.” 2005-ben a rendező Vladiszlav Troickij, főbb szerepekben Szűcs Kata, Száraz Dénes, Szabó Gyula, Budaházy Árpád, Gulyás Sándor és Madár Tamás és Kozáry Ferenc.

Áron Nagy Lajos 1963-ban festette meg az eredetileg az emeleti társalgóban elhelyezett Csongor és Tünde egyik jelenetének pannóját, mely ma az emeleti bal oldali páholyok előtti fogadórész falán került elhelyezésre. Itt az emeleten rendszeresen kiállításokat szerveznek, tehát látogatható a terület, és így megtekinthető a pannó is.

Az alkotás szép állapotú, méretét tekintve a teljes falszakaszt betölti, öt táblából áll.

Az alkotás jelzése: Áron Nagy
Az alkotás mellett elhelyezett tábla felirata:
„Áron Nagy Lajos
Csongor és Tünde
1963”

Székesfehérváron a színjátszás már a XIX. század első felében is jelen volt: 1818-ban Tokody János: A szövetségesek birodalma című előadást mutatták be a később összeomlott Győry-házban. A rendszeres színjátszás ettől az évtől már jelen volt a város életében. A Pelikán-fogadó nagyterme adott otthont az előadásoknak. 1862-ben indult el a mozgalom, mely állandó színházépület építését tűzte ki céljául. A színház alapkövét 1872-ben tették le, majd 1874. augusztus 22-én Katona József: Bánk bán című művét adták elő nyitóelőadásként, melynek „prológusát Jókai Mór írta, Laborfalvy Róza mondta el.” 1944-ben a színház épülete teljesen kiégett, majd 1959-1962 között építették újjá. Utolsó felújítása 2004-2005 között történt, a társulat ezalatt vendégszerepléssel lépett fel más települések művelődési házaiban, színházaiban. Az intézmény a Vörösmarty Színház nevet 1913 óta viseli.
Források:
Sobor Antal: Fehérvári színházi esték, 1998.
http://www.theatre-architecture.eu/hu/db/?theatreId=180
http://www.ellenfeny.hu/archivum/2006/3/1752-a-remenytelenseg-partvidekein?layout=offline
http://fehervar.net/site.cgi?a=cikk-1&cid=szinhaz502
http://archiv.vorosmartyszinhaz.hu/zsoellye-hirado/archiv?start=880
http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=13856&catid=1:archivum&Itemid=7

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Tánc

Cím alapján hasonló

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206528
Feltöltve
2015.05.20. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:27

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206529
Feltöltve
2015.05.20. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

206530
Feltöltve
2015.05.20. 19:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:28

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206531
Feltöltve
2015.05.20. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:29

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206532
Feltöltve
2015.05.20. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:30

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206533
Feltöltve
2015.05.20. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:31

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206534
Feltöltve
2015.05.20. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:31

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206535
Feltöltve
2015.05.20. 19:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:32

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206536
Feltöltve
2015.05.20. 19:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:33

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206537
Feltöltve
2015.05.20. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:34

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206538
Feltöltve
2015.05.20. 19:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:35

Archív fotók

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
206527
Forrás
www.vorosmartyszinhaz.hu
Feltöltve
2015.05.20. 19:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.20. 19:26
Archív felvétel

"Csongor és Tünde" c. alkotás fotói

Alkotó
Áron Nagy Lajos (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
333496
Forrás
Baróti Géza: Székesfehérvár (Panoráma képeskönyvek, 1966)
Évszám
1966
Feltöltve
2018.11.30. 15:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.30. 15:51
1966, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.05.31. 21:24
A "Csongor és Tünde" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.30. 15:51
1 új fotót töltöttem a "Csongor és Tünde" műlaphoz
17.06.02. 12:03
Megérintettem a "Csongor és Tünde" alkotást
15.05.20. 19:47
Aerdna publikálta "Csongor és Tünde" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.