Balatonalmádi, Véghely Dezső utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Napozó nő
Angol cím:Parasol Woman

Balatonalmádi
Véghely Dezső utca
A szoborpark délnyugati csücskéhez közel, a strand bejárata előtt.

Avatás2015. május
Avatás1968

Előzmény
Napernyős nő
Előzmény
Napernyős nő
H.István
2015.05.16. 12:33
A szobor egy női alakot ábrázol napozás közben, napernyővel. A haraszti mészkőből kifaragott szobor Martsa István szobrászművész alkotása. Első felállítási helye a Pannónia Étterem előtt volt. Az épületet közben átépítették, ma Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárnak hívják, a szobor is átkerült az épület oldalához. Idén tavasszal ismét felkerekedett, hogy új helyet keressen magának.
A strand területén nagy építkezések folynak, térköveznek, felújítanak, átépítenek stb. Egy plakáton olvastam Szent István sétány kialakításáról, talán a szobor idehelyezése is e terv része.(?) Mindenesetre a régi helyéről való kiemeléskor kettétörték a talapzatot, és most úgy van letéve.
Bizony, itt a strand előtt jobban fog mutatni egy 'napozó nő', de viszont ki lesz téve a strandolókkal közvetlen kontaktus következményeinek. Na majd meglátjuk.

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205920
Feltöltve
2015.05.16. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.16. 11:35

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205921
Feltöltve
2015.05.16. 11:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.16. 11:36

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205923
Feltöltve
2015.05.16. 11:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.16. 11:37

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205924
Feltöltve
2015.05.16. 11:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.16. 11:37

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

A szobor a régi helyén.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205925
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.05.16. 11:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.16. 11:46
2013. május
A szobor a régi helyén.

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212362
Feltöltve
2015.07.17. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.17. 12:22

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212363
Feltöltve
2015.07.17. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.17. 12:23

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212364
Feltöltve
2015.07.17. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.17. 12:23

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212365
Feltöltve
2015.07.17. 12:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.17. 12:24

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212366

215327
Feltöltve
2015.08.22. 01:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.22. 01:36

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215328
Feltöltve
2015.08.22. 01:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.22. 01:37

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215329

215330
Feltöltve
2015.08.22. 01:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.22. 01:39

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215331
Feltöltve
2015.08.22. 01:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.22. 01:39

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215332
Feltöltve
2015.08.22. 01:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.22. 01:39

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257287
Feltöltve
2016.10.30. 18:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.30. 18:19

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
294845
Feltöltve
2017.11.06. 14:23
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.11.06. 14:23

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Az új helyén, a strand bejáratánál.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
205865
Feltöltve
2015.05.15. 22:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.15. 22:30
Az új helyén, a strand bejáratánál.

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
491514
Feltöltve
2022.06.30. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.30. 18:20

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
491515
Feltöltve
2022.06.30. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.30. 18:20

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
491516
Feltöltve
2022.06.30. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.30. 18:20

"Napernyős nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
491517
Feltöltve
2022.06.30. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.30. 18:20
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.11.29. 11:07
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
22.06.30. 18:20
4 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
22.04.15. 17:37
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
22.02.15. 17:12
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
19.03.17. 15:29
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
18.07.23. 21:32
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
18.06.10. 15:53
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
17.11.06. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
17.07.31. 20:00
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
16.10.30. 18:19
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
16.05.09. 13:10
Megérintettem a "Napernyős nő" alkotást
15.07.17. 12:24
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
15.07.17. 12:24
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
15.07.17. 12:23
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
15.07.17. 12:23
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
15.07.17. 12:22
1 új fotót töltöttem a "Napernyős nő" műlaphoz
15.05.16. 12:33
H.István publikálta "Napernyős nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.